Választókerületek határának módosítását szavazták meg

2013. július 05. 10:40

Hét fővárosi országgyűlési egyéni választókerület beosztásán változtatott a parlament pénteken.

2013. július 05. 10:40

A választójogi törvény módosítását 254 igen szavazattal, 54 nem ellenében fogadta el az Országgyűlés a fideszes Vas Imre javaslatára. A döntéshez először – csütörtökön – július 15-ére kellett módosítani azt az időpontot, amikortól már nem lehet megváltoztatni a választókerületi határokat. Ez ugyanis a hatályos törvényben június 30-a volt.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy technikai okokból, a települési jegyzőkkel folytatott konzultáció után szükséges néhány, elsősorban budai választókörzet határának módosítása. Ennek megfelelően kisebb pontosításokat hajtottak végre a választókerületek határait képező közterületek felsorolásán.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője múlt kedden az MTI-nek azt mondta, a technikai jellegű változtatások nagyon fontosak, hogy „a választást meg tudjuk tartani”, és ne kérdőjelezhessék meg a választások legitimitását. Jegyzők jelezték a problémákat, például hogy választókerületi határoknál felcserélték az utca két oldalát – fejtette ki.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. július 05. 11:37
Remélem most már megfelel a Kubatov adatbázisnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!