Népszavazás lehet a dohánytermékek árréséről

2013. július 10. 12:57

Ha nem érkezik jogorvoslati kérelem, akkor az OVB határozata értelmében megkezdődhet az aláírásgyűjtése annak a népszavazási kezdeményezésnek, mely harmadára csökkentené a dohánytermékek kereskedelmi árrését.

2013. július 10. 12:57

Népszavazást tarthatnak a dohánytermékek kereskedelmi árrésének mértékéről, miután az Országos Választási Bizottság szerdai ülésén jóváhagyta a kezdeményezést. Az aláírásokkal támogatható javaslat értelmében az árrés törvényben rögzített mértéke 3,33 százalék lenne. A dohánytermékek árrésének mértékét eddig nem rögzítette törvény, csak megállapodások szabályozták, a július közepén hatályba lépő törvénymódosítás viszont 10 százalékban határozza meg.

A hitelesített kérdés úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényben meghatározott kiskereskedelmi árrés mértékét, hogy a legnagyobb kereskedelmi árrés mértéke a dohánytermék – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának 3,33 százaléka legyen?” A kérdésnek másodszorra adott utat az OVB, először ugyanis szavazategyelőség alakult ki a nyolc jelen lévő tag döntésénél. 

Ha az OVB határozatával szemben nem érkezik jogorvoslati kérelem, akkor a kezdeményezésben megkezdődhet az aláírások gyűjtése. Kétszázezer érvényes támogató aláírásra van szükség ahhoz, hogy a kezdeményezésről – az Országgyűlés számára kötelező erejű – népszavazást lehessen tartani.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. július 10. 17:32
Az állampárt mindenképpen megakadályozza ezt a népszavazést.
nyugalmazott tanár
2013. július 10. 17:03
A szopóka méretéről mikor tartunk népszavazást? És a pipa űrmérete smafu? A kutya mindenit!
gebasz
2013. július 10. 16:34
lehetne nonprofit vállalkozás is. arra hivatkozással, hogy mások egészségkárosításán ne lehessen nyerészkedni, utána jöhet az alkohol stb. hasonló módosítása a sok csókos haver nem tudom mit lépne a 20éves koncesszióval sztem a 200ezer többszöröse össze fog jönni
NeMá
2013. július 10. 14:28
Mindenkinek joga van most is szavazni, akinek nem tetszik nem vesz cigit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!