Fidesz: Történelmi csúcson a bizalom a magyar állampapírok iránt

2013. július 11. 14:02

Történelmi csúcson van a magyar állampapírok iránti bizalom mind az itt élők, mind a külföldiek körében – mondta a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

2013. július 11. 14:02

Puskás Imre közölte: egyre többen és egyre nagyobb mértékben vásárolják, magyarok és külföldiek egyaránt, a forintállampapírokat. Ez egyértelmű visszajelzés az elmúlt három év gazdaságpolitikájával kapcsolatban, hiszen nagyon sokan döntenek úgy, hogy megtakarításaikat állampapírba fektetik, mert ott biztonságban érzik pénzüket – értékelte a kormánypárti országgyűlési képviselő. Idézte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. hétfőn közzétett adatait, amelyek szerint az év első hat hónapjában 335,7 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír-állomány, így az június végén már 1321 milliárd forint volt. Ez költségvetési szempontból is pozitív adat – folytatta –, hiszen az jelenti a legkisebb kockázatot, ha saját polgárainak adósa az állam.

Legutóbb 2002 előtt, az első Orbán-kormány alatt volt hasonlóan komoly mértékű a lakosság bizalma az állam által kibocsátott papírok iránt, amit azonban akkor egy rendkívül nagy zuhanás követett, a mélypont pedig a Bajnai-kabinet idején volt – mondta a fideszes politikus. Puskás Imre felhívta a figyelmet arra is, hogy külföldiek még sosem vásároltak annyi forintban kibocsátott állampapírt, mint a pillanatnyi összeg, azaz csaknem 5200 milliárd forint. Nemcsak a magyarok bíznak tehát a saját államukban, hanem a külföldiek is úgy látják, biztonságban van a pénzük a magyar papírokban – mondta.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. július 11. 22:35
Ez nem bizalom kérdése. Jó befektetés a spekulálóknak.
honphibu
2013. július 11. 18:57
És a magyar kormány iránt is, halottam ma a trafikban!
tozo74
2013. július 11. 14:53
http://index.hu/belfold/2013/07/11/gyurcsanyek_0_4_szazalekon_allnak/ Gyurcsány is elérte a negatív csúcsot. Igen nagyokos, 3 év alatt nem lettünk Svájc, de nem is az elmúlt két ciklus elkúróitól várnánk hogy jobb legyen
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!