A KDNP-nek tetszenek Reading szavai

2013. július 18. 12:51

A kisebbik kormánypárt üdvözli, hogy Viviane Reding azt mondta: az EU-nak magának kell megoldani a saját problémáit, és nem az IMF-nek. A KDNP örül annak, hogy a bankadó után ebben is követi Magyarországot az EU.

2013. július 18. 12:51

A KDNP képviselőcsoportja üdvözli Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosának azon kijelentését, mely szerint az uniónak magának kell megoldani a saját problémáit, nem pedig a Nemzetközi Valutaalapnak. A kisebbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: örömükre szolgál, hogy a bankadó után ebben is követi Magyarországot Európa. Kifejtették, hogy az elmúlt kormányok alatt az IMF közreműködésével került Magyarország adósságcsapdába és saját erőből, az IMF nélkül rendezte a költségvetést. A nemzetek Európájának nem csak részesei, hanem alakítói is vagyunk – zárta reagálását a KDNP.

Viviane Reding egy németországi lakossági fórumon a hét elején arról beszélt, hogy szerinte fel kellene oszlatni a nemzetközi pénzügyi trojkát, azaz az EB, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF uniós válságkezelési ügyekben intézményesített együttműködését. Úgy vélte, a trojka ideje lejárt. Kifejtette, hogy az IMF-et a nemzetközi pénzügyi válság első éveiben sürgős megoldásként vonták be a válság leküzdésére tett erőfeszítésekbe. A jövőben azonban szerinte az Európai Uniónak már egyedül is képesnek kell lennie arra, hogy megoldja saját problémáit.

Olli Rehn, az unió pénzügyi biztosa a Reutersnek csütörtökön megküldött állásfoglalásában viszont azt írta: Európának szüksége van az IMF, az EKB és az EB összesített tapasztalataira az eurózóna válságának megoldásában.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tatka46
2013. július 18. 13:58
KDNP az melyik párt, egyáltalán párt e?Annyian vannak amennyien a parlamentben lébecolnak.
catalina9
2013. július 18. 13:32
A Tavares magyarok és a Konrád külföldiek, hatalmas győzelemként ünnepelték a Tavares jelentés eéfogadását. Kb. úgy győztek, mint Gyurcsány 2006-ban, vagyis vesztettek: A Le Monde című, mértékadó francia liberális lap szerint a Tavares-jelentésben .... A tudósító úgy látja, hogy az Európai Parlamentben elszenvedett "vereséget" a magyar miniszterelnök a belpolitikában a maga javára tudta fordítani...Most már a multinacionálisok összeesküvéseként állítja be, amelynek az Európai Parlament lenne az eszköze".... és sikerült a nemzetek SZUVERENITÁSÁNAK kérdését napirenddé tennie Európában." Ez utóbbi érzete meg Reding és rájött, hogy távoldodnia kell a ballibáktól.
pedroamigo
2013. július 18. 13:28
"A KDNP örül annak, hogy a bankadó után ebben is követi Magyarországot az EU." Milyen büszkék Feri bankadójára...;)
bsandor
2013. július 18. 13:19
...ez a picsa csak választást szeretne nyerni,mindenkinek szop,kár hogy a KDNP most nyalt,inkább küldené a vén ribancot oda,ahová való....elnézést a szókimondásért...bocsi mandisok..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!