Haza és Haladás: Elterelő hadművelet a Hajdú-Bét-ügy „túszul ejtése”

2013. június 13. 11:33

A Haza és Haladás Egyesület a leghatározottabban cáfolja, hogy Bajnai Gordon személyesen hozzájárult a Hajdú-Bét csődjéhez. A volt miniszterelnök akár be is perelheti az ennek ellenkezőjét állító Magyar Nemzetet.

2013. június 13. 11:33

Az egyesület csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Nemzet cikkére reagált. A lap szerint – miközben Bajnai Gordon évek óta azt állítja, hogy a többségi tulajdonos Wallis Rt. vezérigazgatójaként nem volt közvetlen befolyása a Hajdú-Bét irányítására – egy 2002-es dokumentumból kiderül, hogy a kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi cég megbízottjaként részt vett a baromfi-feldolgozó cég működtetésében.

A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás szerint a Hajdú-Bét-ügyet azért „ejtette túszul” az „Orbán–Simicska-rezsim”, hogy elterelje a figyelmet a trafikmutyiról, amelynek keretében egy „évi több százmilliárd forintos piacot taroltak le a rezsim működtetőinek rokonai és ismerősei, és a központilag elkövetett földrablásról, amely egy új földesúri rendszert alakít ki hazánkban”.

Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője vagy igazgatósági tagja, a cég csődjéért nem felelős, sőt a gazdák kárenyhítéséért személyesen járt el” – közölték.

Emlékeztettek arra, hogy Bajnai Gordon már 2004-ben személyesen fogadta a károsultak képviselőit és a nekik tett ígéretnek megfelelően személyesen járt el az államnál, hogy a bajba jutott gazdák a jogszabályok szerinti legmagasabb kárpótlásban részesülhessenek. Ezek a családok később éppen az ő közbenjárásának köszönhetően jutottak pénzhez – írták, hozzátéve: a Hajdú-Bét-ügyben ez az igazság, a többi politikai hátsó szándékból elkövetett hazugság, amelyekért Bajnai Gordon jogi úton vesz elégtételt.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next adósság
2013. június 14. 07:21
Liba és Haza haladás
Next adósság
2013. június 14. 07:21
Liba és Haza haladás
kjkj945
2013. június 13. 17:41
"""" többségi tulajdonos Wallis Rt. vezérigazgatójaként nem volt közvetlen befolyása """" De FELELŐS!!! Vagy alkalmatlan vezetőnek. A vezető felelős a beosztottai tevékenységéért is !! Vagy ha nem tud irányítani, alkalmatlan vezetőnek. Ha nem felelős, akkor Schicklgruber sem felelős a TT. Vh rémtetteiért????????????
red label
2013. június 13. 17:32
Bajnai a gyurcsány-klón, nem mond igazat.Bajnai azt mondta ártatlan arccal, hogy Ő "Ember,magyar,demokrata"! A libák, a Data-Plex,már el is van felejtve, de Gordon, vannak akik emlékeznek rá, hogy sáros vagy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!