Egyre több fiatal ragad szüleivel

2013. június 05. 15:46

A TÁRKI felmérése szerint egyre több fiatal marad a szülői házban és ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a párkapcsolatban és gyerekkel élők aránya a fiatal felnőttek körében.

2013. június 05. 15:46

A társadalomkutató intézet kiadásában megjelent Társadalmi riport 2012 kötetben olvasható Családi struktúrák az életciklusban című tanulmány összefoglalóját szerdán juttatták el az MTI-hez. E szerint 1990-ben a 20-39 éves korosztály ötöde (21 százalék), 2000-ben harmada (34 százalék), 2011-ben pedig több mint harmada (37 százalék) élt szülei háztartásában, gyermekstátusban.

Eközben csökkent azok aránya, akik párkapcsolatban és gyermekükkel élnek 40 éves koruk előtt: a rendszerváltás idején a fiatalok 56 százaléka élt saját alapítású családban, mára ez az arány 37 százalékra csökkent, ez ép ugyanannyi, mint amennyien a szüleikkel élők aránya.

A TÁRKI szerint a folyamatban jelentős szerepe van annak, hogy a fiatalok a 2010-es évek elején sokkal később lépnek tartós párkapcsolati formába, házasságot is később kötnek és gyermeket is később vállalnak. Szintén hatással van a folyamatokra a meghosszabbodott iskolai tanulmányok, a diplomaszerzés kitolódott időpontja, de a munkaerő-piaci integráció és az önálló lakáshoz jutás nehézségei is.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
diotoro10
2013. június 05. 21:37
Nézzétek a jó oldalát... Egyre kevesebb öreget rabolnak ki, és ölnek meg a rejtett tartalékok...
next mindig élni fog 7
2013. június 05. 20:54
Nem értem ezt a TÁRKI felmérést! Hogyan lehet több gyerek, ha 39 éves korig ennyien élnek a szülőknél? Lehet több megoldás is, de azért furcsa! Baszni lehet a szülőknél is, de a gyereket felnevelni ott, abban a környezetben, hát nem könnyű! Hm!
next mindig élni fog 7
2013. június 05. 20:54
Nem értem ezt a TÁRKI felmérést! Hogyan lehet több gyerek, ha 39 éves korig ennyien élnek a szülőknél? Lehet több megoldás is, de azért furcsa! Baszni lehet a szülőknél is, de a gyereket felnevelni ott, abban a környezetben, hát nem könnyű! Hm!
Grüezi
2013. június 05. 18:11
Meg ha akarnanak sem tudnak onallosodni, annyi penzuk sincs, hogy bereljenek egy sajat szobat. Azert en sem akarnam a maganeletemet szulok/testverel elott elni. Felreertes ne essek, nem sajat lakas kell ebben az eletszakaszban, hanem igeny eseten nagyobbra cserelheto berlakas. No meg az ehhez szukseges fizetes...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!