Varga: Jól jöhet a reklámadó

2013. május 27. 21:06

Varga Mihály hétfőn a Hír TV-ben arról beszélt, hogy hazánknak minden egyenlegjavító lépés jól jön a túlzottdeficit-eljárást megszüntetése érdekében. A miniszter ilyen lépésnek tartja a reklámadó bevezetését is.

2013. május 27. 21:06

Varga Mihály szerint minden egyenlegjavító lépés, így a reklámadó is „jól jöhet” a végső értékelésnél, amikor az Európai Bizottság arról dönt szerdán, megszünteti-e a Magyarország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárást.

A nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta: a kormány még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az Európai Bizottság kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól, a bizottság két nap múlva közli a döntést. Varga Mihály hozzátette, hogy Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos előzetes álláspontja szerint a költségvetési zárolások és a beruházások felfüggesztése elegendő lesz a hiány 3 százalék alatt tartásához. „Én ma annak adok nagyobb esélyt, hogy erre a kettőre mindenképpen szükség lesz”, és szerdán derül ki, hogy a harmadik, a bevételek növelésére irányuló intézkedéseket is szükségesnek tartja-e a bizottság.

Varga Mihály úgy fogalmazott: „van egy titkos fegyverünk”, vagyis egy további bevételnövelő lépés arra az esetre, ha Brüsszel szerint a zárolás és a beruházások folyó finanszírozásának felfüggesztése nem elegendő. A reklámadóról a nemzetgazdasági miniszter elmondta: a magyar kormány törekedett arra, hogy 3 százalék alatt legyen hiány, Brüsszel pedig mindig további intézkedéseket akart, pedig  kiderült, ezekre nem lett volna szükség. A magyar kormány szerint 2013-ban plusz intézkedések nélkül is elérhető lenne a 3 százalék alatti deficitcél, ugyanakkor a túlzottdeficit-eljárás alól való kiengedés a bizottság kompetenciája, így került a javasolt intézkedések közé a reklámadó is – hangsúlyozta Varga Mihály.

Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a kormány a reklámadóval akar nyomást gyakorolni nagyobb médiacégekre, hogy azok olcsóbban adják el magyarországi leányvállalataikat, valamint hogy nem volt-e korai bejelenteni a reklámadót, Varga Mihály elmondta: nem volt korai, mert minden egyenlegjavító lépés „jól jöhet a végső értékelésnél”, és ez is azt mutatja, hogy a kormány elszánt arra, hogy teljesüljön a 3 százalék alatti hiány. Hozzátette, hogy egyetlen nagybankot sem adtak el a bankadó bevezetése miatt, „nem attól kell tartani, hogy ettől lesz veszteséges, vagy ettől kerül eladás közeli állapotba néhány ilyen cég (...), egyszerűen a média egy olyan terület, ahol évente 170 milliárd forint fordul meg, megy át; aki reklámozni tud, az nyilván elszánja magát bizonyos lépésekre. A közzétevő pedig van olyan helyzetben, hogy ebből a reklámtortából (...) valamit visszaadjon az államnak közteherviselés címszó alatt” – fejtette ki Varga Mihály.

Összesen 338 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kerecsen
2013. május 28. 04:05
Pantyi! Lehet hogy te éjjeliőr vagy és ráérsz 6.oo-ig, de én lefekszem szundikálni. Adieu!
Felebarát
2013. május 28. 02:59
adjő
incze
2013. május 28. 01:39
Szopni, nyalni tud, ez OK. Jó lenne már látni, milyen gazdasági miniszternek.
Felebarát
2013. május 28. 01:05
akkor most kinek jó ez az új adó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!