PM: Elfogadhatatlan, hogy fideszes politikusok nőket bántalmaztak

2013. május 12. 15:24

A Párbeszéd Magyarországért (PM) számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy sajtóhírek szerint több fideszes képviselő is nőket bántalmazott – közölte Scheiring Gábor, aki független országgyűlési képviselőtársával, Szabó Tímeával közösen vasárnap tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

2013. május 12. 15:24

Az ellenzéki politikus felemlegette, hogy a közelmúltban ült át a függetlenek közé Balogh József, akinek élettársát korábban a kecskeméti kórházban kezelték, ahová sajtóinformációk szerint azért került, mert a képviselő bántalmazta. A sajtóban megjelentekre utalva említette a fideszes Meggyes Tamást, akit korábbi felesége azért jelentett fel, mert „verte őt”. Sajtóinformációkra hivatkozva hozzátette: kevésbé ismert Lipők Sándor kemecsei polgármester, fideszes képviselő esete, aki 2003-ban „verte meg brutálisan a feleségét és a segítségére siető munkatársát”.

Daher Pierre-ről, az edelényi Koch Róbert Kórház igazgató főorvosáról, fideszes országgyűlési képviselőről „a közelmúltban derült ki, hogy egy őt munkaügyben meglátogató nővel szemben alkalmazott erőszakot” – mondta szintén sajtóhírekre alapozva Scheiring Gábor. Hozzátette, a politikus ellen is feljelentést tettek. Ha a hírek igazak, akkor elfogadhatatlan, hogy ezek az emberek továbbra is országgyűlési képviselők és a Fidesz tagjai – jelentette ki. A PM ezért egy lemondólevelet írt számukra, amelyet hétfőn át akarnak nyújtani nekik. Szavai szerint az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöké a felelősség, mert a választások előtt személyesen hallgatta meg a kormánypárt képviselőjelöltjeit, és „minden bizonnyal tudott” a múltjukról is.

Szabó Tímea arról beszélt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyolc hónapja ígéretet tett arra, hogy december végéig benyújtják a családon belüli erőszak önálló tényállásáról szóló javaslatot. A kormány végül négy hónapos késéssel, csak most pénteken nyújtotta be a hozzátartozók közötti erőszakra vonatkozó indítványt, ráadásul az egy „totális árnyékra vetődés” – mondta. Kifogásként említette, hogy az indítványból kihagyták a civilek javaslatait, így nem került bele a megfélemlítés, a pszichés vagy lelki szenvedés okozása, a gazdasági függőség, illetve a kizsákmányolás tényállása. Szavai szerint csak annyi történt, hogy a nevesített tényállások büntetési tételeit szigorították. Balog Zoltán „szégyellje magát, hogy nyolc hónap alatt ennyit tudott kiköhögni, (...) hogy figyelmen kívül hagyta a civilek javaslatait, (...) hogy többszöri konzultálásunk eredményeképpen sem tudott egy értelmes javaslattal előállni” – fogalmazott Szabó Tímea. Hozzátette: a miniszter, a miniszterelnök és a kormány magára hagyja a védelemre szoruló magyar nőket. A PM hétfőn újra benyújtja a témában készített javaslatát – közölte.
 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. május 12. 21:02
Amikor MSZPs csinálta, vagy Demo Rózsikát, akkor nem emeltétek fel szavatokat. Kettős mérce, vagy csak olcsó demagóg marhák vagytok?
Soma
2013. május 12. 18:13
Ezek nagyon hülyék! "Elfogadhatatlan, hogy fideszes politikusok nőket bántalmaztak". Együtt, 2014-ben csak szadesz-utódpártok tagjainak és vérkomcsik privilégiuma lesz az asszonyverés. Egyre slamposabbak és erőltetettebbek az "érvek", elvtársak!
Magyarok Pásztora
2013. május 12. 16:35
Családon belüli erőszak. A családon belüli provokáció persze fel sem merül mint a fő probléma tímeában. De ismerjük már, ez is csak egy újabb rablási eszköz.
angussheen
2013. május 12. 16:05
Ezek mekkora szarok, a népbiztos ivadék scheiring és a szopós zsidókurva szabótimejjjja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!