Zsidó szervezetek Kerrynek panaszkodnak a hazai antiszemitizmus miatt

2013. május 15. 19:52

Tucatnyi amerikai és nemzetközi zsidó szervezet levelet intézett John Kerry amerikai külügyminiszterhez, akit arra kérnek, hogy a zsidógyűlölet magyarországi fokozódására tekintettel tartsa napirenden az intolerancia és a diszkrimináció témáját az amerikai-magyar kapcsolatokban.

2013. május 15. 19:52

A scribd.com című internetes oldalon közzétett, keddi keltezésű levelet egyebek között a Zsidó Világkongresszus (WJC), a zsidó jóvátételi világbizottság (WJRO), a Simon Wiesenthal Központ, az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) és a Rágalmazásellenes Liga (ADL) vezető képviselői írták alá.

A dokumentumban emlékeztetnek arra, hogy Magyarországon él ma Közép-Európa legnépesebb, több mint százezres lélekszámú zsidó közössége. Utalnak az amerikai külügyminisztérium 2012-es emberi jogi jelentésére, amely felhívja a figyelmet az e közösséget érintő számos nyugtalanító fejleményre.

E jelentésben szerepel az idegengyűlölő és antiszemita Jobbik párt felemelkedése és az, hogy Magyarországon olyan személyeket rehabilitálnak és dicsőítenek, akik a második világháború idején nyíltan antiszemiták és fasisztabarátok voltak. A gondok között említik a zsidó személyekkel és intézményekkel szembeni fokozódó erőszakot, továbbá az antiszemita anyagok terjedését a médiában, az interneten és az utcákon.

A zsidó szervezetek vezetői úgy látják, mindez összhangban van a magyarországi közvéleményben tapasztalható, növekvő antiszemitizmussal. Emlékeztetnek a Rágalmazásellenes Liga (ADL) amerikai zsidó jogvédő szervezet által (hét országban, így Magyarországon is) végzett felmérésre, amelyből kiderült, hogy a magyarországi megkérdezettek 63 százaléka a hagyományosan negatív sztereotípiákat és véleményeket osztja a zsidóságról.

Az aláírók a zsidók és más kisebbségek (különösen a romák) elleni növekvő magyarországi gyűlöletre való tekintettel sürgetik az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy az intolerancia és a diszkrimináció kérdését nyíltan tartsa napirenden az amerikai-magyar kétoldalú kapcsolatokban. Arra ösztönzik Kerryt, hogy ezt a témát személyesen is vesse fel a magyar vezetőkkel folytatott közvetlen tárgyalásokon.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2013. május 17. 10:12
"kiderült, hogy a magyarországi megkérdezettek 63 százaléka a hagyományosan negatív sztereotípiákat és véleményeket osztja a zsidóságról." Végtelenül türelmes a magyar nemzet! Mi sem mutatja jobban, hogy amit hosszú évtizedeken keresztül a magyar zsidók összehoztak a kommunistákkal, a szocialistákkal, majd a liberálisokkal, azért más országban nem odahazudott 63% lenne feléjük negativ, hanem még a szomszédos országok lakói is! Ezzel együtt a k.va nénikéjét annak, akinek volt pofája 63%-ot összehazudni! Soha életemben nem voltam rasszista, de már kezdem megérteni azokat, akiknél elszakadt a cérna.
szösszenet
2013. május 17. 09:56
Az, hogy a világkongresszus írt levelet a külügyminiszternek ezen nem vagyok meglepve. Egy valós problémára reagálnak... Remélem már nincs sok hátra a Jobbiknak... mert mi ez, hogy Magyarország a kirekesztésről és az antiszemitizmusról legyen híres... szégyen.
karika01
2013. május 17. 00:28
Sajnálatos, hogy idáig el kellett jutni, hogy ilyeneket le lehet írni az országról úgy, hogy közben mindannyian tudjuk: a leírtak között semmi hazugság vagy megtévesztés sincs, ez az igazság, akármilyen elfogultan is nézzük! Hogy lehetne tenni azért, hogy ez megváltozzon? El kell szigetelni a Jobbikot, ki kell szorítani a politikai- és közéletből, és egyből minden jobbra fordulna! Ez nem jelentene persze teljes megoldást, de már egy óriási és nagyon fontos lépéssel közelebb lennénk!
thymian
2013. május 16. 23:35
"A mozgalomról így szól M. Krol vallomása. „Csoportunk központi szerve a »sajtóiroda« volt, melynek feladata orosz és külföldi közvetítőkön keresztül az oroszországi zsidóság helyzetével kapcsolatos fontos adatok szolgáltatása volt.” ...Az ekkoriban – az orosz vagy a külföldi sajtóban – megjelenő és gyakran nagy benyomást keltő cikkek döntő többségében a tájékoztatást vagy személyesen, vagy közvetítőjén keresztül juttatta e] Braudo az újságoknak és hetilapoknak”. [50] „Hiteles anyagok eljuttatása”, hogy beinduljon „a sajtókampány” – kicsit végigfut erre a hátunkon a hideg, különösen a XX. század tapasztalatainak fényében. Mai kifejezéssel élve ezt „a média ügyes manipulálásának” neveznénk." Szolzsenyicin Több, mint 100 éve ugyanúgy manipulálják a világot a propagandájukkal. A különbség, hogy azóta kizsaroltak maguknak egy országot, ahol a bennszülötteket elnyomják, mégis jogot formálnak a különböző országokban való tartózkodáshoz, ahelyett hogy elhúznának az ő "demokratikus" államukba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!