Kocsis: Gyurcsány és Bajnai is álljon ki a Portik-Laborc bizottság elé!

2013. május 14. 17:23

Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló, ténymegállapító albizottság.

2013. május 14. 17:23

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Szerinte a szocialisták mindent megtesznek, hogy a Portik-Laborc találkozókról elterelhessék a figyelmet. Úgy fogalmazott: „Isten óvja Magyarországot attól, hogy Bajnai még egyszer a titkosszolgálatok közelébe kerüljön”. Elmondta, hogy a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságban javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket – köztük Szilvásy György volt titokminisztert, és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is – hallgassák meg. Továbbá azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület, mert – mint mondta – Laborc Sándor még az ő miniszterelnöksége idején is munkálkodott.

Azt is közölte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén „Jávor Benedek, Bajnai Gordon egyik eltartottja, a ciklus legdilettánsabb javaslatát tette meg”. Dorosz Dávid, Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szabó Tímea és Szilágyi Péter (független) képviselők a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását kezdeményezték. Javaslatuk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőjét csak a szakbizottság beleegyezésével lehetne kinevezni, továbbá titkos információgyűjtést csak bírói engedéllyel lehetne elvégezni. A javaslatot Jávor Benedek ismertette a bizottság előtt. Indoklása szerint a Portik-Laborc-féle találkozók hangfelvételei konkrét kérdéseket vetettek fel, de az is kiderült, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálatok felügyelete nem megfelelő.

Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja azt mondta: a tárgysorozatba vételt pártja támogatja, de a javaslat egy részét nonszensznek tartják. Kocsis Máté, fideszes képviselő a bizottsági ülésen azt mondta: politikailag átlátszónak és szakmailag védhetetlennek tartják a javaslatot. Kocsis Máté Bajnai Gordonnak azt üzente, hogy akkor tett volna rendet, amikor még ő volt a miniszterelnök. A bizottság végül leszavazta a független képviselők indítványának tárgysorozatba vételét. A bizottsági ülésen a trafik-üggyel kapcsolatos szocialista felvetésekre reagálva Kocsis Máté azt mondta: támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely az adatok és dokumentumok megismerését szolgálja, de nem támogatnak olyan „mondvacsinált politikai ügyeket”, amelyek ötezer jövőben trafikot üzemeltető kisvállalkozót, illetve családot a szervezett bűnözéssel próbálnak azonosítani.

Kiemelte: minden olyan vádat visszautasítanak, amely szerint politikai döntés született. Ha az lett volna, akkor nem nyert volna több száz helyen baloldali vagy jobbikos trafikos – mondta a fideszes képviselő, aki szerint ezért „alaptalan és politikai elterelés” az, hogy politikai döntések születtek.
 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2013. május 15. 10:10
"Jávor Benedek, Bajnai Gordon egyik eltartottja, a ciklus legdilettánsabb javaslatát tette meg" " Javaslatuk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőjét csak a szakbizottság beleegyezésével lehetne kinevezni, továbbá titkos információgyűjtést csak bírói engedéllyel lehetne elvégezni. " Ez mekkora! :-) Nehogy már bírói végzés kelljen a lehallgatáshoz! Tényleg dilettáns dolog. Belegondolva: Miért is kellene bírói végzés? Mondjuk a titkosszolgálatot megbízza a szakbizottság nélkül személyesen kijelölt főnök, hogy gyűjtsenek már adatot egy Fideszes belső ellenséget játszó ( vagy épp MSZP-s, Jobbikos, stb.) politikusról, mert jól jön az még a választási kampányban egy kis lejáratáshoz. Hát hogy veszi ki magát, hogy ehhez bíró kelljen? Még a végén nemet mond. Szerencsétlen Fidesz meg kénytelen maszek szolgálatot megbízni a titkos adatgyűjtéssel, oszt legutóbb is mekkora botrány lett belőle, mikor Dávid Ibolya ellen akartak gyűjtetni! Alig tudták rátolni az áldozatra a dolgot. Egy komplett PR-os és jogász csapatot lefoglalt. Azok meg most nem érnek rá, hiszen a libás ügyön dolgoznak, hogy rátolják Bajnaira még a választások előtt. Oda meg megint csak kell az erőforrás, mert annak papír-hegyei vannak arról, hogy ártatlan. :-) Azért ez jobb, mint a stand up!
tarackos
2013. május 15. 09:45
Faggasák! Várom Lázárt mikor faggatják trafik-ügyben, Viktort meg ügynök-ügyben. Ja ezek nincsenek...
OmegaMale
2013. május 15. 09:42
"Kocsis: Gyurcsány és Bajnai is álljon ki a Portik-Laborc bizottság elé" Minek. A Laborc-meghllgatásból tudjuk, hogy nincs igazmondási kötelezettségük...
székely
2013. május 15. 09:12
Vajon miért nem voltak ilyen aktívak Kaja Ibrahim esetében ?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!