Fidesz: Nem lenne nyugdíj, ha Mesterházyn múlna

2013. május 04. 12:36

Minden olyan közlekedési jegy, amely eddig ingyen járt a nyugdíjasoknak, ezután is ingyenes lesz – mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a szocialista Mesterházy Attila nyilatkozatával kapcsolatban.

2013. május 04. 12:36

Az MSZP elnöke szombaton közölte: pártja azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza azt a rendelkezést, amely május 15-étől megszünteti a 65 év felettiek ingyenes utazását a gyorsvonatokon. Emlékeztetett arra, hogy a hónap közepétől egy olyan pótdíjfizetési rendszer lép életbe a vonatok nagy részénél, amelyet a térítésmentesen közlekedő időseknek is meg kell fizetniük.

Erre reagálva a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt válaszolta: az a Mesterházy Attila próbálja most óvni a nyugdíjasokat „a nem létező veszélytől”, aki elvett tőlük egyhavi nyugdíjat, megadóztatta volna őket, és aki megszavazta a nyugdíjkorhatár-emelést. „Ha Mesterházy Attilán és baloldali csapatán múlna, akkor még nyugdíj sem lenne” – fogalmazott. Selmeczi Gabriella kijelentette: minden olyan közlekedési jegy, amely eddig ingyen járt a nyugdíjasoknak, ezután is ingyenes lesz.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. május 04. 13:12
Helyes. Azonnal reagálni és visszaverni a mocsadékok támadásait, a saját fegyvereikkel. Nem szabad hagyni, hogy ez az agresszív MSZP-s kisebbség uralja a közbeszédet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!