Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Fidesz: Csökken a munkanélküliség

2013. május 29. 12:34

Magyarország a foglalkoztatás területén is jobban teljesít a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakához és más európai országokhoz képest is a kormánypárt szerint. A Fidesz leszögezte: a statisztikai adatok szerint nő a foglalkoztatás és csökken a munkanélküliség.

2013. május 29. 12:34

A Fidesz szerint Magyarország a foglalkoztatás területén is jobban teljesít a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakához és más európai országokhoz képest is, hiszen a statisztikai adatok szerint nő a foglalkoztatás és csökken a munkanélküliség – mondta Selmeczi Gabiella, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján. A szóvivő szerint most már nem lehet elvitatni a magyar emberek teljesítményét, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal mai adatai azt mutatják, hogy a kormányváltás óta, immár 36. hónapja nő a foglalkoztatottak száma. Idén az első négy hónapban 58 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel ezelőtt, így 3 millió 869 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma – tette hozzá. Selmeczi Gabriella úgy értékelt: miközben Magyarország a túlzott deficit eljárással kapcsolatos brüsszeli döntésre vár, újabb megerősítést kaptunk arról, hogy helyes, jól működik és eredményeket produkál az a gazdaságpolitika, ami 2010-ben az emberek többségének bizalmát megkapta. Kiemelte, hogy Magyarország az európai országok teljesítményéhez képest is jobban teljesít, hiszen míg az EU 25 tagállamából 19-ben nőtt a munkanélküliség, Magyarországon félmillió alá csökkent a munkanélküliek száma.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy számottevően javult az 55 év feletti, nyugdíj előtt álló munkavállalók helyzete, akikkel 2010 előtt nem foglalkoztak a Gyurcsány-Bajnai-kormányok. Hozzátette: a munkahelyvédelmi akció keretében már 680 ezer ember foglalkoztatását segítették, és ennek fele éppen az 55 év feletti korosztályhoz tartozik. A szóvivő arra is kitért, hogy az adatok szerint tavaly rekordmennyiségű tőke érkezett Magyarországra, ami azt jelzi, hogy nagyban nőtt a bizalom hazánk iránt. Hangsúlyozta: napról-napra omlik össze a baloldal hazug kampánya, és napról napra egyértelműbb az, hogy a magyar emberek jól tették, amikor nemet mondtak a Gyurcsány-Bajnai-kormányok veszélyes politikájára.

Selmeczi Gabriella reagált arra hírre, miszerint Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány az átláthatóság, a korrupció és a közbeszerzések témájában workshopot rendez, ahol felszólal Bajnai Gordon is. A Fidesz szóvivője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a baloldali kormányok alatt a „napi rutin része” volt a közpénzek lenyúlása, és ez egy „nagyon sötét korszak” volt a korrupció szempontjából. Szerinte ezt még maga Bajnai Gordon, de még Gyurcsány Ferenc is elismerte korábbi nyilatkozataikban, valamint Mesterházy Attila MSZP-elnök is beszélt arról, hogy egykori párttársainak korrupciós ügyei hatalmas gondot jelentenek. „A korrupció a baloldal bőre alatt van, a lételemük a korrupció” – fogalmazott Selmeczi Gabriella. Bajnai Gordon túlzott deficit eljárással kapcsolatos nyilatkozatáról, miszerint az eljárásból történő kikerülés mögött nincs gazdasági teljesítmény és igazi fellendülés, a Fidesz szóvivője azt mondta: a Fidesz joggal bízik abban, hogy az EU megszünteti a túlzott deficit eljárást, és minden magyar ember is ennek drukkol, nem úgy mint Bajnai Gordon, aki elvitatja a magyar emberek eredményét.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
next mindig élni fog 7
2013. május 29. 15:04
Selmeczy Kiflis Gabi mondta? Akkor tutira nem igaz! Ez is egy öszödi beszéddel ér fel! Hazudunk reggel, délben és este! Hm!
Senior
2013. május 29. 13:45
Elméletileg nálunk is van néhány "közmunkás", akik gyakorlatilag nem csinálnak semmit, személyükben pedig azonosak azokkal, akik az előző bandától segélyt kaptak. Akinek a főnöke közpénzen saját focicsapatot kreál, 3.500fős stadiont épít az 1.600lakosú falujában, az ne hadováljon korrupcióról. "Magyar emberek eredménye", no ebben igaza van, mi fizetjük a brutális áfa-t, a rengeteg adót, stb.
G. Pantyelejevics
2013. május 29. 13:34
nőtt az éhező gyermekek száma. nőtt a leszakadók, elszegényedők száma. egyre többen élnek a nyomorszint alatt, teljes reménytelenségben. "jobban teljesít" :p
becike4
2013. május 29. 13:12
Hurrá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!