Sikeres a munkahelyvédelmi akció a Fidesz szerint

2013. április 17. 12:07

A Fidesz szerint sikeres a munkahelyvédelmi akció, hiszen már a bevezetése utáni második hónapban mintegy 650 ezer ember élt a munkahelyek megtartását célzó program által nyújtott segítséggel.

2013. április 17. 12:07

Hónapról hónapra egyre több munkavállaló érezheti magát biztonságban a munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően, számuk hamarosan elérheti az egymilliót – mondta Selmeczi Gabriella pártszóvivő, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az állam már most is minden ötödik munkavállaló foglalkoztatásához nyújt támogatást, segítve ezzel azokat, akik élethelyzetükből adódóan vannak kiszolgáltatott helyzetben, és akik a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején semmilyen segítségre nem számíthattak – fogalmazott.

A támogatottak között a legtöbben a nyugdíjhoz közel álló, 55 év felettiek vannak, mintegy 345 ezren. A programban résztvevők 28 százaléka az alacsony iskolai végzettségű, szakképzetlen munkavállalók közül kerül ki, de több mint 100 ezer 25 év alatti pályakezdő és 20 ezer, gyermekvállalás után álló kisgyermekes édesanya is támogatásban részesült. Emellett kétezer tartós munkanélküli foglalkoztatását is segíti a program.

A januárban indult, huszonnégy hónapra szóló támogatásba az akció első hónapjában 612 ezren, a másodikban pedig már 650 ezren kapcsolódtak be – ismertette Selmeczi Gabriella, aki hozzáfűzte azt is: Magyarország a foglalkoztatás területén is jobban teljesít, hiszen valós segítséget nyújt a munkavállalóknak. Mint mondta, az Európai Unióban Magyarország elsőként indított munkahelyvédelmi akciót.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pimepime
2013. április 17. 14:08
Lehetséges, hogy az érintett 650 ezer munkavállaló a kormány segítsége nélkül munkanélküli lenne mára? Vannak, akik szerint, a rossz gazdasági teljesítmény okozhatta volna ezt, de valszeg nem ilyen nagy számban. Ha mégis, akkor igen nagy a baj, amit elfed az intézkedés (valójában a spontán gazdasági folyamatokba avatkozik be, persze az állam dolga ez) Akkor a kormány a rossz gazdaságpolitikájának eredményét kompenzálja csupán? Vannak, akik szerint, lényegében igen. Mentségére legyen mondva, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak segít ezzel.
becike4
2013. április 17. 14:05
Menjetek már a sikeres kurva anyátokba!
micream
2013. április 17. 12:25
nagyon szeretik ezt a sikeres szót használni minden kommunikációs hazugságra. milyen jó lenne, ha egyszer a GDP növelés, vagy az ipari termelés növekedése, vagy a forint erősítése lenne sikeres, amit nem a maguk által összeállított elemzésekből derülne ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!