MSZP: Orbán intézkedjen a motoros felvonulás megakadályozása érdekében!

2013. április 19. 12:14

Az MSZP-s Steiner Pál arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a rendőrség megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását.

2013. április 19. 12:14

A szocialista politikus pénteki sajtótájékoztatóján felidézte: kérdésére a kormányfő múlt hétfőn a parlamentben közölte, arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

Steiner Pál szerint a miniszterelnök szavahihetőségét kérdőjelezi meg, ha – más útvonalon és a korábbi, Adj gázt!-tól eltérő elnevezéssel ugyan –, de a „neonáci provokáció” mégiscsak megvalósulhat Budapesten. 

A képviselő azt mondta, ha a hatóságok mégis engedélyezik a felvonulást, az azt jelenti, hogy „Orbán Viktornak és az ő politikai műhelyében dolgozóknak szüksége van a szélsőségesek támogatására”. Hozzátette: a náci provokáció, függetlenül attól, hol valósul meg, elfogadhatatlan, így az ugyanazok által bejelentett demonstrációt az útvonal megváltoztatása miatt nem lehet tudomásul venni. Egyúttal belügyminisztériumi vizsgálatot sürgetett annak feltárására, a rendőrség milyen szempontok alapján engedélyezte azt.

Steiner Pál szerint ugyanakkor a budapestieknek is meg kell mutatniuk, hogy „náci hordáknak” nincs helye a fővárosban, ezért fontosnak tartotta, hogy minél többen részt vegyenek az Élet menetén.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. április 19. 23:39
Ezeknek lehet a kedvére tenni?
Magyarok Pásztora
2013. április 19. 21:35
Érdemes lenne bemutatni gurmait a román komcsik kongresszusán, amikor lesmárolja pontát.... brrrr....
leech
2013. április 19. 18:50
Milyen nácik ? Ezek a motorosok hány zsidót küldtek máglyára ? Hányat lőttek a Dunába ? Az mszp és rabló csapata ezerszer közelebb áll a nácikhoz ! Mit pofázik ez a Steiner ?
kjkj945
2013. április 19. 17:23
http://i.imgur.com/LLOB9.jpg?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201304 "Ők azok, akiknek mindent szabad, Ők azok, akiket senki se bánthat. Ők azok, akiket sajnálni KELL, Ők azok, akik soha nem változnak meg."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!