Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A gazdasági trendforduló szükségességéről beszélt a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján Kovács Árpád. Bod Péter Ákos szerint Magyarország a régión beül is bajban van a növekedési rátája miatt. Vértes András pedig nem csodálkozik rajta, hogy zombik lettek a magyarországi bankok.
Kovács Árpád szerint trendfordulót kellene elérni a magyar gazdaságban, mert a mostaninál nagyobb növekedési ráta szükséges az államadósság lényeges csökkenéséhez. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács elnöke az MKT által az Óbudai Egyetemen pénteken tartott Utak és irányok – merre tovább Magyarország? című konferencián kifejtette: várhatóan csak 2016-ban érhet el Magyarország 2 százalék körüli növekedést.
A Költségvetési Tanács elnöke bár pozitív döntésnek értékelte a jegybank csütörtökön bejelentett hitelprogramját, de úgy vélte: valamit ugyan biztosan lendít a gazdaságon, de alapvetően csak a hitelkereslet növekedése, és ezzel párhuzamosan a hitelkínálat erősödése idézheti elő a tényleges gazdasági bővülést. Az MKT elnöke szerint azt, hogy a közép-kelet-európai régióban sereghajtók vagyunk a gazdasági növekedést tekintve, elsősorban strukturális problémák idézték elő. Ide sorolta Kovács Árpád a beruházási ráta alacsony szintjét, az államadósság magas arányát a GDP-hez viszonyítva, illetve azt, hogy a magyar költségvetési kiadások kiugróan magasak a régiós összevetésben.
Botos Katalin, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora a problémák közé sorolta, hogy alacsony a foglalkoztatás, a megtakarítások szintje, és a beruházási ráta. Nagy gondnak nevezte azt is, hogy egyre inkább elöregedik a magyar társadalom, a kelleténél alacsonyabb népességnövekedés miatt egyre nő az eltartottak száma Magyarországon. Botos Katalin hozzáfűzte: az elöregedő társadalomban az is nagy kérdés lehet egy idő után, hogy „ki fizeti itt vissza a nagy államadósságot.” A professzor szerint a rendszerváltás az egész közép-kelet-európai térségben azzal a negatív következménnyel is járt, hogy lényegesen csökkent a születések száma.
Bod Péter Ákos, a jegybank egykori elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora kiemelte: az utóbbi években elakadt a magyar konvergencia, a felzárkózás folyamata, ami erősíti Magyarországon az unióellenes hangulatot. A professzor úgy ítélte meg: hosszabb távon Közép-Kelet-Európa kilátásai sokkal jobbak, mint a dél-európai térségé. Ebből a szempontból Magyarország „komoly bajban van”, mert a növekedési rátája elmarad a térségi átlagtól.
A volt jegybankelnök elmondta: sokan azt mondják, a hazai bankrendszer túl nagy mértékben van külföldi tulajdonosok kezében, pedig a magyarországi arány, vagyis a külföldi tulajdon 80-90 százalék közötti hányada nem egyedi a közép-kelet-európai országok gyakorlatában. Példaként Észtországot, az eurót a közelmúltban bevezető államot hozta fel, az ottani bankszektor 99 százalékban a külföldiek kezében van. Szerinte a jegybank devizatartaléka megfelelő szinten van, az több, mint az ország 3 havi importjának összege. Az MNB hitelprogramját kedvezőnek mondta, de úgy vélte, kétséges, hogy a kis- és közepes cégek hitelezésének bővítésére felkínált keretet a kereskedelmi bankok „elviszik-e”, a 2 százalékos kamatprémium nem biztos, hogy vonzó számukra.
Vértes András, a GKI elnöke szerint az utóbbi tíz évet elvesztegette Magyarország: az idei GDP a 8 évvel ezelőtti szinten áll majd, a beruházások mértéke pedig az 1999-es szintre zuhant vissza. Vértes András úgy fogalmazott: a bankrendszer az elmúlt években mintegy 2500 milliárd forint céltartalékot tett félre a veszteségekre, ezért nem csoda, hogy ezek a pénzintézetek „zombi bankok” lettek, ahol nincs se lakossági, sem vállalati hitelezés.