Kocsis: Kétféle fiatal létezik Magyarországon

2013. április 13. 15:19

Vannak még olyan fiatalok, akik meg tudják védeni magukat és a nemzetet, és szépen, csendben dolgoznak a háttérben jövőjükért - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Balatonfüreden, a Fidelitas országos választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón szombaton.

2013. április 13. 15:19

Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, az egyik csoport – amelyben jóval kevesebben vannak – az, amelynek tagjai állandóan balhéznak, „törvénytelenkednek”, kiabálnak és a kamerák kereszttűzére vágynak mindenféle figyelemfelhívó és erőszakos akcióval, a másik csoport pedig az, amelynek képviselőivel ma találkoztam – állapította meg Kocsis Máté. Hozzátette: utóbbi csoport tagjai kevesebbet vannak a híradókban, kevesebbet szerepelnek, másképp tervezik szolgálni a hazájukat, dolgoznak szépen, csendben a háttérben, s mindent megtesznek azért, hogy igazságos, élhető, jobb lehetőséget biztosító jövőjük legyen a fiataloknak.

Alig hittük, hogy azok, akik eladósították és zaciba adták a fiatalok jövőjét 2002 és 2010 között, azok ismét keselyűkként köröznek a fiatalok jövője felett, és ismét a fiatalok felheccelésével próbálják meg a saját politikai hatalmukat bebiztosítani – fejtette ki, utalva az Alig hitted című Ákos-dalra. Kijelentette: „Az elmúlt hetek benyomásai is bennem voltak, amikor a Fidelitas választmányi ülésén ültem, s végtelenül megnyugtató volt látni ezeket a fiatalokat. Jó volt azt látni, hogy azok, akik megpróbálják még ma is félrevezetni a magyar fiatalok egy részét, olyan csapattal találják szembe magukat, akik meg tudják saját magukat és a nemzetet is védeni.”

2010-ben nagyon kemény munkába fogott a Fidesz, ennek részesei és idővel a haszonélvezői is a magyar fiatalok lesznek, lettek – jegyezte meg. Az Európai Unió Ifjúsági Garancia Alapja 50 millió euróval, 14 milliárd forinttal támogatja Magyarország programjait. Tavaly a kormány az első munkahelyről szóló garanciaprogramban hétezer fiatalnak biztosította a munkába állást, illetve a foglalkoztatásbővítés lehetőségét. A munkahelyvédelmi akciótervben a munkáltatók számára teljes járulékkedvezményt biztosít azoknak, akik 25 év alattiakat foglalkoztatnak, az Új Széchenyi Terv keretében pedig csaknem 30 milliárd forintért indultak fiatalok foglalkoztatását segítő programok – sorolta a kormányzati intézkedéseket Kocsis Máté.

Mihalovics Péter, a Fidelitas országos választmányának elnöke elmondta: az országos választmányi ülésen beszámoltak az Új nemzedék a jövőért program aktualitásairól, és informálták a választmányt a szeptembertől felállítandó ifjúsági hálózatról. Utóbbiról az elnök azt mondta: szeretnének minden megyében létrehozni egy információs pontot, ahol a helyi civil szervezetek tájékozódhatnak például a pályázati lehetőségekről. Az információs pontok lehetőséget nyújtanak arra, hogy a helyi fiatalok csatlakozhassanak az országos ifjúságpolitikába. Komoly fiatalokkal, komolyan kell gondolkodni, amikor a jövőnket tervezzük – szögezte le Mihalovics Péter

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. április 14. 20:42
Kétféle fiatal van Magyarországon.A Fidelitaszos,felelősen gondolkozó,meg a többi maradék söpredék hazaáruló:-) A söpredék betör a Fidesz székházba,betör egy ajtót meg egy ablakot amivel"500 000 Ft kárt okoz",de a felelős ifjúság mindössze békésen gyújtogatja az autókat 2006ban.Felelősen! Ez a Kocsis az előzőnyócévezés,és a gondolkozás nélküli seggnyalás világbajnoka.(Még Selmeczi esélyes erre a címre).Habár az igaz,hogy ez a munkájuk.Jó erős gyomra van hozzá... A gonosz ballibek megpróbálják félrevezetni a mai fiatalokat,de a Fidesz persze nem tesz ilyent.Sőt ők az objektivitás és a semleges gondolkozás szobrai.Náluk nem a hataloméhség dominál,hanem kizárólag az ország jövője!
Vén Csataló
2013. április 14. 20:15
Tisztelettel: ha valahogy megoldható, akkor nem kéne ennyire hihetetlenül hülye nyilatkozatokat tenni. Baromian nem kötelező ám eszet osztani!
BőröndÖdön
2013. április 14. 19:24
Máté,fontos az ifjúgárda nevelése,tovább a baltás útján!
Trollicus Parlamenticus
2013. április 14. 17:09
Igen, kétféle fiatal. a.) Aki még be van baszva b.) Aki már be van baszva
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!