Jávorék az MVM-et is bevonnák a rezsicsökkentésbe

2013. április 12. 12:19

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség véleménye szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. indokolatlanul tartja magasan a villamos energia árát. A szervezet azt kéri a kormánytól, hogy a céget is vonja be a lakosság terheinek csökkentésébe.

2013. április 12. 12:19

Jávor Benedek pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett Lázár János csütörtöki szavaira, amelyek szerint újabb rezsicsökkentésre lenne szükség. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, a közüzemi díjak 30 százalékos mérséklése már jelentősen javítaná a magyar emberek életviszonyait.

A független képviselő viszont arról beszélt, hogy a kormány a rezsiterhek kapcsán előszeretettel feledkezik meg az állami tulajdonú MVM Zrt.-ről, pedig a cég tavaly 700 milliárd forint körüli bevétel mellett 90 milliárdos, 13 százalékos profitot realizált.

Véleménye szerint a cég „elképesztő” profitjának az oka az, hogy monopolszereplőként indokolatlanul magasan tartja a villamos energia nagybani árát. A mesterségesen magas árak miatt a háztartásoknak évente sok tízmilliárd forintot kell befizetniük – tette hozzá. A PM arra kéri a kormányt, gondolja át, hogy lehet hosszú távú, fenntartható módon csökkenteni a háztartások terheit. A politikus véleménye szerint olyan megoldást kell találni, amelyik „nem veri szét az energiapiacot”, de az MVM is kiveszi belőle a részét.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2013. április 12. 13:53
Jávoréktól nem vártam, hogy beszállnak a rezscsökkentés-versenybe. Persze, ha így lehet ütni egyet a kormányon, akkor mindjárt más.
tarackos
2013. április 12. 13:49
Ez jól felfűzhető a naris egy bites logikára: van jó extraprofit és van rossz extraprofit. A mienk jó, ti meg kapjátok be...
ballada
2013. április 12. 13:44
EZT A BALOLDALNAK ELHINNI NEM SZABAD EGY PILLANATIG SE,,SZAVAZATOK SZERZÉSE A CÉL ,NYERNÉNEK AZ ENERGIA ÁRÁT MEGEMELNÉK ,ISMERJÜK MÁR A JÓMADARAKAT.CSUPÁN MEGTÉVESZTÉS ,FIDESZ FÖLÉ SZERETNÉNEK HELYEZKEDNI,PITI ÓCSKA BAJNAI MESEHÁZI GYF ,EGYIK SZAVUKAT A MÁSIKKAL MEGHAZUDTOLJÁK ""Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség véleménye szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. indokolatlanul tartja magasan a villamos energia árát. A szervezet azt kéri a kormánytól, hogy a céget is vonja be a lakosság terheinek csökkentésébe.""
kuwiq
2013. április 12. 13:15
Miféle energiapiac, jóember? Bolondgombát evett, vagy mi a szösz? Állítólag értelmiség volna az úr, de ez esetben tudnia kéne, hogy a közműszolgáltatás minden fajtája stratégiai ágazat, jobb államok ezért aztán nem is adják magánkézbe azokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!