Fidesz: Gyurcsány ne kampányoljon kórházakban!

2013. április 09. 16:25

Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a salgótarjániak és a Nógrád megyeiek nevében kedden arra kérte Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, hogy ne használja kampánycélokra a kórházakat.

2013. április 09. 16:25

Becsó Zsolt azután juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy Gyurcsány Ferenc keddi egész napos, Nógrád megyei programja során látogatást tett a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban is.

A Fidesz képviselője úgy fogalmazott: „Nógrád megye nem kér többet a Gyurcsány-Bajnai szövetség egészségügyi ámokfutásából. Ők az egészségügyet is csak profitszerzésre használták, a magyar emberek betegellátása, a magyar egészségügyi dolgozók helyzete nem érdekelte őket”.

Becsó Zsolt szerint csak az egészségügyi dolgozók hivatástudatának köszönhetően nem omlott össze az ágazat. Azt írta, a korábbi két miniszterelnököt terheli a felelősség azért is, hogy 2002 és 2010 között ötezernél több ápoló és orvos tűnt el a magyar egészségügyből.

Hozzátette: a jelenlegi kormány megkezdte a kórházak adósságának és az egészségügyi dolgozók bérének rendezését, az ellátások fenntartásához szükséges átalakításokat, és az elmúlt három évben hozott intézkedéseknek köszönhetően sikerült megállítani az addig növekvő elvándorlást.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dilipók
2013. április 09. 18:12
De nektek szabad templomokban kampányolni, ez a lényeg :))
SoukySanjay
2013. április 09. 18:00
Gyurcsán inkább sehol se kampányoljon.Úgyis hazudik.
francúzis
2013. április 09. 17:34
Ki ne kampányoljon hol? Ezt ki mondja meg? Csak nem a FIDESZ Fletó egy vadbarom, de azért beteheti a lábát egy kórházba nemde? Lehet, hogy beteg, amire nagy az esély! Mi a baj? Ha Bajnai is beteg lesz, akkor ne tegye be a lábát egy intézetbe se? Betegek vagytok FIDESZ vezetők!
kamasuka
2013. április 09. 17:30
http://index.hu/belfold/2013/04/09/a_rendorseg_megtiltotta_a_motorosvonulast/ Kezdődik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!