Fidelitas: Bajnai bizonyítsa, hogy a magyar családok mellett áll

2013. április 12. 12:42

A Fidelitas szerint Bajnai Gordon azzal bizonyíthatná be, hogy nem a szolgáltatók, hanem a magyar családok oldalán áll a rezsicsökkentés ügyében, ha aláírná az azt támogató aláírásgyűjtő ívet.

2013. április 12. 12:42

A Fidelitas tagjai pénteken megpróbálták felkeresni a volt miniszterelnököt, az Együtt 2014 – PM választási szövetség vezetőjét, hogy aláírást kérjenek tőle a Fidesz rezsicsökkentést támogató kezdeményezéséhez, azonban nem sikerült elérniük őt a Haza és Haladás székházában. Ott csak Bajnai Gordon sajtófőnökével tudtak beszélni, aki – Mihalovics Péter tájékoztatása szerint – azt mondta, az Együtt 2014 – PM választási szövetség vezetője előzetes egyeztetés után áll rendelkezésükre.

Mihalovics Péter, a Fidelitas országos választmányának elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, azt szeretnék, hogy Bajnai Gordon öntsön tiszta vizet a pohárba és aláírásával bizonyítsa be, hogy nem a szolgáltatók, hanem a magyar családok oldalán áll a rezsicsökkentés ügyében. Közölte, nem tesznek le arról, hogy aláírást kérjenek Bajnai Gordontól. Kiemelte, a Fidesz az elmúlt három hét alatt több mint ezer helyszínen 550 ezernél is több aláírást gyűjtött a rezsicsökkentés mellett.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. április 13. 19:22
Egyelőre a Fidesznek kellene bizonyítani, mivel ők vannak kormányon. Eddig viszont még ez nem sikerült, ezért várják Bajnaitól a megoldást.
mantelman
2013. április 12. 16:31
Gordonkát a cionista Hillary Clinton a magyar nép védelmére képezte ki még anno. Aki nem hiszi, járjon utána.
francúzis
2013. április 12. 16:22
A FIDESZ a magyarok mellett mellett van, tehát mennek is külföldre! Bajnait nem sikerült elérniük! Mi ebben a baj? Az, hogy nem akar velük beszélni? FIDELITAS! Van e tandíj? Hol voltatok a diáktüntetésen? Elég szánalmasak vagytok, de legalább kinőtt belőletek egy Marcell nevű szar!
trabantkombi
2013. április 12. 16:19
Igazuk van a fiúknak! Baltás már bizonyította, hogy nem a magyar családok, és nem is a magyarok oldalán áll! Most bajnain a sor, hogy bizonyítson valamit. 2014!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!