Az LMP a vidéki egyetemekért aggódik

2013. április 11. 11:44

Az LMP véleménye szerint a kormányzat oktatáspolitikai intézkedéseivel több vidéki felsőoktatási intézményt is „halálra ítél” – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.

2013. április 11. 11:44

Osztolykán Ágnes, az LMP oktatáspolitikusa Klinghammer István felsőoktatási államtitkárnak egy szerdai, fővárosi szakmai konferencián elmondott szavai alapján úgy értékelte: azok az intézmények, amelyekbe nem jelentkeztek elegen, „lehúzhatják a rolót”, mert a forrásaikat mások kapják meg. A független képviselő arra is kitért, hogy hiába lesz enyhébb a „röghöz kötés” feltételrendszere, az LMP azt nem tudja elfogadni, ahogy ellenzik a tandíj bevezetését is.

Nem látják, hogy a kormányzat hogyan akarja új alapokra helyezni a felsőoktatást, mert egyelőre csak az nyilvánvaló, hogy „brutális forráskivonás” zajlik a területen – folytatta, kijelentve: a felsőoktatásra fordított összeg már a GDP 0,5 százalékát sem éri el. Osztolykán Ágnes szerint forráskivonás helyett forráskoncentrációra lenne szükség az oktatásban.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2013. április 11. 13:17
Én pedig azért aggódtam, hogy nem talál aggódásra okot az LMP.
justiceforhungary
2013. április 11. 12:52
''Az LMP a vidéki egyetemekért aggódik'' Ne aggódjon.
Senior
2013. április 11. 12:28
Bp.-n kívül gyakorlatilag 3egyetemi város van, Pécs, Szeged, Debrecen, a többi csak 1-2szakos, illetve főiskolából felturbósított diplomagyár. Pl.itt helyben (Szombathelyben) volt egy normális, Berzsenyi Dánielről elnevezett tanárképző főiskola, most meg egy Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ-nak nevezett, nagyrészt piacképtelen böszmeség.
luga
2013. április 11. 12:23
Fontos nekik a büfé-ruhatár szakon oktató professzorok munkahelye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!