Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Vizsgálat indult Bajnaiék adatgyűjtése miatt

2013. március 20. 19:43

A Heti Válasz információi szerint egy állampolgár tett bejelentést az adatvédelmi hatóságnál az Együtt 2014 adatgyűjtő kampánya miatt. A beadvány szerint az akció jogszabálysértő.

2013. március 20. 19:43

Panaszt tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál egy állampolgár az Együtt 2014 facebookos adatgyűjtési kampánya miatt – értesült a Heti Válasz. A beadvány szerint a „A Te Magyarországod. Tegyél érte.” elnevezésű adatgyűjtési akció több jogszabályt is megsért. Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke a portálnak megerősítette, hogy kedden megkapta a beadványt, amelynek tartalmáról nem nyilatkozott. Azt ugyanakkor közölte, hogy várhatóan a jövőhéten foglalnak állást az ügyben.

A Heti Válasz információi szerint a beadvány többek között kifogásolja, hogy a csatlakozóknak szóló belegyező nyilatkozat nem jelöli meg egyértelműen az adatgyűjtés célját. Problémásnak tartja továbbá, hogy az oldalon regisztrálók hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes és érzékeny adataikat harmadik személynek továbbítsák, valamint hogy a csatlakozók ahhoz is hozzájárulnak, hogy Európán kívüli országba továbbítsák adataikat.

A beadvány megjegyzi azt is, hogy a Haza és Haladás Alapítvány egyedi azonosító szoftvert telepít a felhasználók gépére, amely tisztázatlan és ellenőrizetlen módon gyűjthet személyes adatokat a felhasználók Facebook oldaláról.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az elsö tárgyilagos.
2013. március 26. 00:48
mindenkit üdvözlök, én vagyok a Tárgyilagosok sorában az, aki megteszi az elsö komment írását. szándékom (amit nicknevem is mutat) az, hogy minden hozzászólásom tárgyilagos legyen, mentes mindenféle személyeskedéstöl vagy bármely "oldalra" húzástól. csak a témára koncentrálva -- tárgyilagosan. ---- Amiröl itt technikailag szó van: Bajnaiék oldalán a "cookie"-kat említik, ami rendszerint a felhasználó kényelmét szolgálja (t.i. nem kell újra és újra bejelentkezni.), és olyannyira az internethasználat szerves részét képezi, hogy minden átlagos felhasználónak akár több tízezer (!) cookie-ja is lehet a gépén. Röviden: egy teljesen szokványos netes eljárást használnak (amire egyúttal a figyelmet is felhívják a felhasználói feltételekben, ahogy illik -- ártó szándék esetén az ilyesmit nem szokták odaírni). Persze a cookie-kal bizonyos szintig vissza lehet élni biztonsági szempontból, de... - Egy ilyen kémprogramot vagy "szerezni" kell valahonnan, vagy kifejleszteni. A "szerzett" variánsokat a legtöbb vírusirtó elkapná, a saját fejlesztés pedig több hónapig tartana, és a lebukás veszélye még mindig fennállna. - Az ilyesmi konkrétan büntetöjogi kategória, tehát ha bizonyítható, azonnal lehet jogi útra terelni a dolgot. (Egy hasonló kémprogram esetében egy szakértö általi bizonyítás elég hamar megtörténne.) Egy a lényeg: az ilyesmi büncselekmény (méghozzá gyakorlatilag azonnal tetten érhetö), ami véghezvinné azt, amit a libás rágalomhadjáratnak (*) nem sikerült: Bajnai menne Gyurcsány után a süllyesztöbe. A dolog tehát egyszerü: vagy igaz a vád, aminek az eredménye feljelentés, büntetöper, politikai öngyilkosság -- vagy csak a szokásos egyszerü sárdobálásról van megint szó. t. (*: Félreértések elkerülése végett: nem függesztettem fel a tárgyilagosságot (söt!) Egyszerüen arra a tényre gondolok, hogy Bajnai szó szerint tucatjával nyerte a pereket a libaügyben mindenféle médium ellen.)
antioxi
2013. március 22. 15:26
Nem kell beszarni fiúk előre. Ráértek pánikolni, ha esetleg kiderül valami bajnai-szemétség.
imres
2013. március 21. 07:27
Aha. Baloldaliak, aki szart fröcsögtek a Fidesz adatgyűjtése miatt, most védelmezik Bajnaiék sunyi adatgyűjtését. Hajrá elvtársak!
orbán(c)
2013. március 21. 07:22
Csak a fidesz gyűjthet bármit!Békamenet a rezsimcsökkentés mellett!Hülye magyarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!