Többkulcsos adót szeretne az E14 és a PM

2013. március 04. 17:37

Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért (PM) egyetért abban, hogy a jelenleginél igazságosabb többkulcsos adó-, illetve szociális alapon működő egybiztosítós egészségügyi rendszerre van szükség – mondta a két szervezet között zajló, a társadalompolitikáról szóló egyeztetések lezárultan utáni parlamenti sajtótájékoztatón Szabó Tímea és Kónya Péter.

2013. március 04. 17:37

A Párbeszéd Magyarországot képviselő Szabó Tímea arról beszélt: vissza akarják állítani a tankötelezettség 18 éves korhatárát, eltörölnék a hallgatói „röghöz kötést” és visszaállítanák a korábbi tandíjmentes felsőoktatási keretszámokat. A 2014-2018-as ciklus végére el kell érni, hogy Magyarországon ne legyen éhező gyerek – folytatta célkitűzéseik felsorolását. A két szervezet a kisegyházak érdekében módosítaná az egyházügyi törvényt is, miközben a családon belüli erőszakot önálló tényállássá minősítenék a büntető törvénykönyvben.

Az Együtt 2014 társelnöke, Kónya Péter közölte: egy olyan, a jelenleginél igazságosabb többkulcsos adórendszerben gondolkoznak, amelyik lehetővé teszi, hogy a szociálisan hátrányos helyzetűeken is segítenek tudjanak. A minimálbér szintjén keresők és a létminimumon környékén élők esetében vissza kell állítani az adójóváírást, miközben csökkenteni kell a minimálbérre rakódó terheket – jelentette ki. A két szervezet egy szociális alapú, egybiztosítós egészségügyi rendszerben gondolkozik – mondta. A Szolidaritás Mozgalom elnöke arra is kitért, a Párbeszéd Magyarországért hiteles szervezetnek tartják, ezért meg akarják keresni a közös pontokat, mert az a céljuk, hogy közösen készüljenek fel a választásokra, amelyeken „közös indulásban gondolkozunk”.

Szabó Tímea is azt hangsúlyozta, hogy ha túlnyomórészt fedik egymást a célkitűzéseik és hasonlóak az azok eléréséhez szükséges eszköztárak, akkor elgondolkoznak azon, hogy milyen módon tudnak 2014-ben választási szövetségben indulni. Jávor Benedek, az az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerdán közölte az MTI-vel: a korszakváltás és a jó kormányzás jogi, politikai garanciáiról, illetve szakpolitikai kérdésekről kezdődött egyeztetés az Együtt 2014 választói mozgalom és Párbeszéd Magyarországért között. A két szervezet négy nagy, a demokráciát és jogállamiságot, a társadalompolitikát, a gazdaságpolitikát és fenntarthatóságot érintő témakörben akar egyeztetni. A pénteki egyeztetést követően Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke illetve Karácsony Gergely, a PM politikusa arról beszélt, hogy egyetértenek az alkotmányosság visszaállításának szükségességében.

Összesen 258 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2013. március 05. 10:20
"a jelenleginél igazságosabb többkulcsos adó-, illetve szociális alapon működő egybiztosítós egészségügyi rendszerre van szükség " Ez történik, amikor a zemberek kis fejében összekeverednek a fogalmak. Ez megint a szocik egy ősbűne. De akkor ismételjünk. Ez a jelenlegi adórendszer I-GAZ-SÁ-GOS! Mindenki ugyanakora arányban fizet a jövedelme után. Nincs megkülönböztetés. Amit a minimálbéresek (vagy ellenzékiek, civilek XD) akarnak, a többkulcsos, az SZO-LI-DÁ-RIS! Ismételjük a gyengébbek kedvéért, SZO-LI-DÁ-RIS. A SZOLIDARITÁS, akár tetszik, akár nem, az IGAZSÁGOS ELLENTÉTE. Ugyanis eltérő helyzetben lévőknek mesterségesen ELTÉRŐ körülményeket biztosít. Attól, hogy éppen a lemaradóknak kedvez (és a teljesítőktől veszi el a kedvezményhez szükséges dolgokat), attól NEM lesz igazságos. Sőt, ez a KONTRASZELEKCIÓ melegágya. Aki béna (nem a mozgásban korlátozottakra gondolok) és ezért megdícsérik, azt arra tanítják, hogy bénának lenni kifizetődő! Persze kényelmes azoknak a pénzét beígérni a bénáknak, akik csak azért nem fekszenek majd vissza bénázni a földre, mert Tőlük veszik el a fetrengőkre fordított zsét. Úgyhogy nem kell félnetek, mi nem fogunk külföldre menekülni meg blokoat írni arról, hogy hülye, aki itt marad. De. Minden béna, aki többkulcsos adóról és adómentességről álmodozik, vésse az eszébe: Ha visszatérnek azok a régi szép idők, papírja lesz róla, hogy másodrendű, önrendelkezésre képtelen, GYÁMSÁGRA szoruló éhenkórász, nem több! Na, így is fincsi lesz az ingyenkifli?
DFK
2013. március 05. 10:07
Az a Kónya Péter akar több kulcsos adót sózni a középosztály nyakába, aki 40 évesen, egyenruhás újságírói karrier után, nyugdíjba szeretett volna menni? Úgy, hogy egy nap komoly munkát nem végzett? Üdv egy 40 éves alsó középosztálybeli, aki majd 70 évesen mehet nyugdíjba és jelenleg a saját gyerekein kívűl a különböző adókon keresztül eltrart még vagy 3, számára ismeretlen inaktívat. ps.E14 és PM takarodj!
bookmark
2013. március 05. 09:31
A több kulcsos adórendszer helyett én az energia fogyasztás csökkentését venném elő, mert ott megy el a pénz. Az el nem fogyasztott gáz a legolcsóbb. Vannak jó módszerek és ha kevesebb a pazarlás, többre jut a megkeresett jövedelemből.
Berecskereki
2013. március 05. 09:08
„A fidesz volt pénzügyminisztere Járai Zsigmond vezette MNB "sikeresen" felverte a jegybanki alapkamatot 12,5% szintre.” Aki ezt állítja hazudik, vagy nem ért a pénzügyekhez, nem ismeri az MNB tevékenységét, feladatát. 1. Az MNB-ben az elnöknek is egy szavazati joga van, így Járai Zsigmondnak és Simor Andrásnak is egy szavazati joga volt. Ennek folytán nem az MNB elnöke dönti el, hogy mennyi legyen a jegybanki alapkamat. 2. A jegybanki alapkamat szorosan kapcsolódik a nemzetközi pénzpiachoz, az ország adósságállományához, az éves költségvetés egyenlegéhez, a várható inflációhoz. 3. A jegybanki alapkamatnak követni kell a 2. pontban írtak változását, mert amennyiben ez nem történik növekszik az infláció, a pénz elértéktelenedik, s megtakarítások elvesztik értéküket. Az ország csődbe megy. Ne feledjük, hogy a devizahitelezéssel a költségvetési hiányt is devizahitel finanszírozta, amely folyamatosan növekedett. 4. Nem igaz az állítás, hogy Járai idejében mindvégig 12,5 %-os volt a jegybanki kamat, s ez okozta a devizahitelezés felfutását a lakásvásárlásnál. A 12,5 %-os 2003. novembertől 2004. március 23. volt, ezt követően fokozatosan csökkent. 2005. második felében és 2006. első felében 6 % körül alakult. Forrás: http://www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa 5. A jegybanki alapkamat alakulását 2002. -2007 közötti években befolyásolta az adósságállomány növekedése, a 2003-2004-2005 évek brutális költségvetési hiánya, a forint elleni gyakori támadás, a GDP növekedési ütemének a lassulása, a pénzpiac. Ezek határozták meg az irányadó kamatot és nem szubjektív tényezők. 6. A lakásépítésben a devizahitelezés 2004. évben kezdődött el és 2006 évben futott fel. Ennek oka, hogy a kormány megszüntetett minden támogatást, mivel az említett években a költségvetés hiánya magas volt és 2006 évben emiatt közel állt az ország az államcsődhöz. 2006 évben és az ezt követő években gyorsult a devizahitelezés, mivel a forinthitel állami támogatása megszűnt, a devizahitel kamata viszonylag alacsony volt, a kormányfő és pénzügyminiszter, gazdasági miniszter minden fórumon azt propagálta, a FIDESZ hazudik, nincs baj, köszöni szépen a költségvetés jól érzi magát, mindenki bennünket irigyel. Ezt a lakosság, a fogyasztók elhitték és azt gondolták, holnap és holnapután is lesz munka, a reálbérek emelkednek, a forint stabil és az árfolyam hosszabb távon sem fog változni. Ma már tudjuk mi lett a következménye a „hazudtunk reggel, délben, este” ténykedésnek. Továbbá annak is, melyet Gyurcsány Ferenc a következőképpen fogalmazott meg öszödön; „Gyerekek, nem vagyunk tökéletesek! Egyáltalán nem. Nem is leszünk.” Nos hölgyeim, uraim ezek okozták, határozták meg a lakásépítési devizahitel elterjedését és dinamikus növekedését 2004-2008 évig bezárólag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!