Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Taxisoligarchák létrejöttétől tart az MSZP

2013. március 27. 09:48

Horváth Csaba szerint a fővárosiaknak hálásnak kellene lenniük, mert az eddigi pénzbeli és vagyoni „elkobzások” nyolcadát visszakapják.

2013. március 27. 09:48

Elfogadhatatlannak nevezte a főváros és a kormány által megkötött Budapest 21 elnevezésű szerződést a közgyűlés szocialista frakcióvezetője a testület ülése előtti sajtótájékoztatón. Horváth Csaba közölte, arra kérik Tarlós István főpolgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Budapest megkapja az őt megillető forrásokat, az államosításnál pedig kapja meg a megfelelő ellentételezést.

A taxirendeletről a frakcióvezető azt mondta, a tervezet „a taxisoligarchák” létrejöttét támogatja, teljesíthetetlen paramétereket ír elő, ezért azt szeretnék, hogy ne tárgyalja szerdán a közgyűlés, és egyeztessenek tovább a szakmai szervezetekkel.

Molnár Gyula MSZP-s képviselő hozzátette: egyetértenek abban, hogy egységes tarifa, arculat és színvonalasabb szolgáltatás kell, de ezeket a célokat a beterjesztett javaslattal nem lehet elérni.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogd a pénzt és kuss
2013. március 27. 13:05
közmunkás oligarháktól nem tart ez a faszjankó?
rosszkutya
2013. március 27. 11:58
http://hallotaxi.hu/index.php?pg=news_4_3475
Anonymtalan
2013. március 27. 10:58
"Taxisoligarchák létrejöttétől tart az MSZP" A taxisoligarchák létre jötte, miért is baj? Gondolom, csak a szokásos írigységre építő gulákozás mondern változata.
Antigoné
2013. március 27. 10:47
Ez a zsúrfiú csak árt a pártjának minden egyes megszólalásával. Az emberek nem amnéziásak Ingyenbékávé Csabika!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!