Nem sikerült benépesíteni az ócsai lakóparkot elsőre

2013. március 25. 11:49

A Népszabadság információi szerint új pályázatot kell kiírni az ócsai lakóparkra, mivel első körben nem találtak nyolcvan, a pályázati feltételeknek megfelelő családot, akikkel teljesen meg lehetett volna tölteni a lakóparkot.

2013. március 25. 11:49

Nem sikerült mind a nyolcvan házba lakót találni az ócsai szociális lakóparkra kiírt pályázat első körében, ezért új pályázatot kell kiírni – írja NOL. Az eljárást ismét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bonyolítja majd le. Az új pályázat azonban sokkal gyorsabban zajlik majd: nyár végééig le akarják bonyolítani, hogy az új lakók az iskolakezdés előtt beköltözhessenek.

A lap szerint nem volt könnyű helyzetben a lakókat kiválasztó döntőbizottság, mivel a vártnál sokkal kevesebben – mindössze 588-an – jelentkeztek, ráadásul az ő többségük nem is felelt meg a feltételeknek. A javasolt bérlők listáját aztán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat állította össze, innen választotta ki a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. azokat a családokat, akik beköltözhetnek az ócsai lakóparkba. Elméletileg ötven négyfős, húsz öttagú és tíz, legfeljebb négy gyereket nevelő családdal köthetne bérleti szerződést az eszközkezelő, ám a NOL szerint ennél jóval kevesebbel tudnak. A pontos szám egyelőre hétpecsétes titok – írja a lap.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. március 25. 13:50
Én a fidesz promineneseit költöztetném oda,a saját bőrükön tapasztalják meg ezt a csodát...
kommenter
2013. március 25. 13:40
ez a tehetségtelen ostoba banda semmit nem tudott tisztességesen megoldani az elmúlt 3 évben. csak a hatalom bebetonozása, a simicska számlák feltöltése, a pártkassza föltése a sikeres projektek
sellafield1957
2013. március 25. 13:22
ócsa 2/3 os féligtakony fideszhatalom igazi tükre, valódi megoldást perszehogy nem ad , de üzleti/hatalmi célra kihasználható pótcselekvéssel , ócska cirkusszal szúrja ki a választói szemét
nickolett
2013. március 25. 12:49
Sajnálom, hogy a máltaiak ennyire félreértelmezik a missziójukat. Mégis kik ők, hogy 588 jelentkező közül eleve lesöpörjenek több mint 500-at azzal, hogy ezek nyilván eleve nem is alkalmasak arra, hogy egy általuk elképzelt ideális közösség tagjaként új életet kezdjenek? Nem hiszem, hogy ez a fajta ítélkezés keresztény emberhez méltó. Építettek 80 lakást, jelentkeztek 588-an, nyilván rangsorolni kell őket valahogy, de nem gondolnám, hogy ha nincs 80 kékszemű, akkor ne lehetne a többiekből is beválogatni párat. Egy normális településen is sokféle család él, a közösségnek meg van valamiféle kényszerítő ereje a renitensekre. Azt gondolom, hogy a 20. század egy sor példával ékesen bizonyította, hogy ezeket a dolgokat nem lehet felülről, ideák alapján rendezni. Egyedül Észak-Koreában jártak ezzel sikerrel, de én az ott élő embereket is nagyon sajnálom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!