Kósa: Bajnai kijelentése brutális

2013. március 04. 15:24

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint teljesen figyelmen kívül hagyja az emberek véleményét Bajnai Gordon volt miniszterelnök azon „brutális kijelentése”, amely az önkormányzatok számának csökkentéséről szól.

2013. március 04. 15:24

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, és Debrecen polgármestere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján idézte Bajnai Gordon egy kijelentését, amelyet egy februári konferencián fejtett ki. Eszerint meg kell reformálni az önkormányzati rendszert, hiszen „régóta kívánatos”, hogy az önkormányzatok száma 3200-ról 200 környékére csökkenjen.

A Fidesz alelnöke szerint nem ez az első alkalom, hogy Bajnai Gordon erről beszél, hiszen önkormányzati miniszterként is olyan előterjesztést készített, amelyben a helyhatóságok számának radikális csökkentését tervezte. A kormánypárti politikus szerint Bajnai Gordon minisztersége, majd miniszterelnöksége idején az önkormányzatok „igazi Canossa-járáson mentek keresztül”, ugyanis 2006-tól a Gyurcsány-Bajnai-kormányok ellehetetlenítették a helyhatóságokat, amelyek így adósságcsapdába kerültek, az Orbán-kormány azonban konszolidálta őket.

Isten őrizzen, hogy a szocialisták vagy Bajnai Gordon még egyszer hozzápiszkáljanak vagy -babráljanak az önkormányzati rendszerhez, mert abból eddig csak katasztrófa következett be!” – fogalmazott Kósa Lajos.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. március 05. 00:14
A sok kis felesleges állam az államban az brutális! Megannyi ingyenélővel. Hatékonyság, szakértelem nulla.
Justicia
2013. március 04. 18:18
két hiba: mögött, két t, + orbán évértékelésére (bár ezt javítani felesleges)
Hogyisvan
2013. március 04. 18:03
igaza van Lalikirálynak! Ha nem lenne ennyi önkormányzat, akkor hová lehetne eldugni a sok barát ismerősének az egybites ismerősét...
HSL
2013. március 04. 18:00
kósa már megint nem gondolkozik nyilatkozás előtt... a túl sok és túl költséges önkormányzattal indokolta a finessz a feladataik jelentős részének járásrendszerbe való (vissza)szervezését a túl kis települések testületei dájcslandban is "ehrenamtlich", társadalmi munkában tevékenykednek, ergo adott a kompromisszum: bármely településnek lehessen önkormányzata, de csak a kellően nagyok ill járásközpontoknál legyenek fizetett helyi polityikusok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!