Fidesz: Az állampolgárságot kérők zaklatását akadályozná a törvénymódosítás

2013. március 19. 16:39

Az állampolgársági törvény módosításának célja, hogy a magyar állampolgárságot kérők személyi adatai biztonságban legyenek, emiatt ne érhesse hátrány, ne zaklassák, bántalmazzák őket – közölte a Fidesz-frakció.

2013. március 19. 16:39

A kormánypártok közleményükben azt írták: senki sem akarja titkosítani az állampolgárságot kérők számát, az továbbra is nyilvános lesz, miként ma is tudható, hogy nagyjából 400 ezer kérelem érkezett. A parlament előtt lévő törvénymódosítás célja, hogy az állampolgárságot kérők személyi adatai, és ezáltal ők maguk is biztonságban legyenek, emiatt ne zaklathassák, bántalmazhassák őket – jegyezték meg, azzal együtt, hogy Szlovákiában és Ukrajnában ennek megvan a kockázata.

„Szégyenletesnek tartjuk, hogy (...) a baloldal újra és újra felemeli a szavát a külhoni magyarokkal szemben. Magyarország nem kér többet a baloldal hazug gyűlöletkampányából, uszításából (...), 2010-ben a nemzeti összefogásra szavazott” – olvasható a kormánypárti frakció közleményében. „Felszólítjuk a baloldalt, hogy ne álljon ártó szándékkal a külhoni magyarokhoz, mint ahogyan azt 2004. december 5-én, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején tette” – közölték.

Kedden a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) is bírálta az állampolgársági törvény tervezett módosítását. A fideszes javaslat szerint nemzetbiztonsági érdekből vagy a külügyi kapcsolatok védelme érdekében a kérelmet beadók állampolgárság szerinti megoszlására és a benyújtás helyére vonatkozó adat megismerése iránti igény teljesítése megtagadható lenne. Molnár Csaba, a DK alelnöke szerint „kékcédulás választási csalás gyanúját” veti fel, ha titokban lehet tartani az újonnan állampolgárságot szerzők statisztikai adatait. Dorosz Dávid, a PM-hez tartozó független képviselő pedig azt mondta: a Fidesz „sumákol” az állampolgársági adatokkal, és bár a személyiségi jogokat tiszteletben kell tartani, a PM szerint az nyilvános adatnak számít, hogy mely országokból hányan kérték és kapták meg a magyar állampolgárságot. A törvénymódosításról kedden kezd általános vitát a parlament.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
G. Pantyelejevics
2013. március 19. 17:16
Tahát a "nyilvános adat" szerintük az, ha benyögnek ők egy számot és senki nem ellenőrizheti ennek valóságát. Remek érvelés! :p Arra az apróságra már ki se térve, hogy minderről valahogy elfeledték megkérdezni a jónépet, akiknek a saját dolgaikba való beleszólásukat ruházzák át másokra, a beleegyezésük nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!