Döntenek az alaptörvény negyedik módosításáról

2013. március 11. 07:20

Korábban civilek és az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mivel szerintük a változtatások alááshatják a jogállamiságot. A kormány szerint az alkotmánymódosítás megfelel a brüsszeli normáknak.

2013. március 11. 07:20

A Ház ülése hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit szokás szerint az interpellációs időszak, majd az azonnali kérdések követnek.

A határozathozatalok sorából fontossága alapján kiemelkedik az alaptörvény negyedik módosítása, amelyet valamennyi kormánypárti képviselő előterjesztőként jegyez. Az indítvány alkotmányba foglalná az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített átmeneti rendelkezések döntő többségét. Ilyen például a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat, az egyházak Országgyűlés általi elismerésének rendje, valamint a nemzetiségekre vonatkozó szabályok.

Emellett rögzítenék a felsőoktatási hallgatói szerződések lehetőségét, a közterületen lakás megtiltását, valamint hogy az Ab csak az alaptörvényben foglalt eljárási követelmények szempontjából vizsgálhatja felül az alkotmányt.

Alkotmányos erőre emelkedhet még az is, hogy a parlamenti és az európai parlamenti választások előtt az induló szervezeteknek a közmédiában egyenlő feltételek mellett és ingyenesen kell biztosítani a megjelenés lehetőségét, a kereskedelmi médiumokban viszont korlátozhatók a politikai hirdetések.

A zárószavazás előtt álló javaslat ellen múlt csütörtökön a fővárosi Fidesz-székház udvarában, szombaton pedig az Országház melletti Alkotmány utcában tartottak demonstrációt. A résztvevők mindkét esetben az Ab épületéhez vonulva fejezték be megmozdulásukat, és új, a társadalom részvételével zajló alkotmányozást követeltek.   

Az alkotmánymódosítás miatt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is aggodalmának adott hangot. Utóbbi az ügyben telefonon is egyeztetett a magyar kormányfővel. Orbán Viktor ezt követően Barrosónak írt levelében arról tájékoztatta a brüsszeli testület elnökét, hogy a magyar kormány és a parlament teljes mértékben elkötelezett az európai normák és szabályok mellett. „Szeretném biztosítani Önt arról is, hogy ez az elkötelezettség mindvégig tükröződött és tükröződni fog az alaptörvény-módosítás elfogadásának eljárásában” – írta a kormányfő. 

A parlament hétfői ülésnapjának további részében elfogadhatják a Malév és a Budapest Airport privatizációját, majd visszaállamosítását vizsgáló bizottság jelentését, amely a korábbi szocialista és szabaddemokrata kormányok felelősségét állapítja meg a légitársaság csődje miatt. Határozati javaslat születhet továbbá a birkózás olimpiai játékok programján tartásának támogatásáról, valamint az igazságügyben dolgozók nyugdíjkorhatárának megállapításáról. Utóbbi előterjesztés alapján fokozatosan, tíz év alatt csökkenhet 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára.

A napirendre vétel esetén kivételes sürgős eljárással még hétfőn tárgyalhatják, kedden pedig el is fogadhatják a kormány villamos energiát és földgázellátását érintő törvénymódosító javaslatát. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter ebben rögzítené például, hogy az ágazati különadókon kívül más, az energetikai szektort érintő adók sem háríthatók a fogyasztókra.   

Több korábban tárgyalni kezdett indítvány vitájának folytatása mellett még hétfőn terítékre kerülhet a finnugor rokon népek napjáról szóló határozati javaslat, amelyet valamennyi frakció képviselője jegyez, beleértve az LMP-ét is, amely időközben megszűnt. Az előterjesztést módosító javaslatok hiányában kedden szintén elfogadhatják.

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2013. március 11. 19:51
A ballibáknak egész más a baja: "..A ballibek többek között arról ismerszenek meg, hogy önös érdekeiket mindig hatalmas erkölcsi ködfelhőbe burkolják. Minél nemesebb a cél: világbéke, atommentes föld, kihaló fajok, állati jogok; gyermekszegénység; pedofília, nőellenesség, rasszizmus, antiszemitizmus elleni harc stb., minél nagyobb erkölcsi felhajtást rendeznek, annál nyilvánvalóbb, hogy még több PÉNZT, BEFOLYÁST, HATALMAT akarnak. ..." Hatalom, pénz, befolyás nélkül ki vannak száradva, hiszen a pofázáson kívül még életükben nem produkáltak semmit. @G. Pantyelejevics Visszafelé kezdem a választ. Ha valahol a világon nem mondják azt, hogy pofát befogni, az pont ez az ország.Mindenki azt mond, ott, és akkor, amikor akar.
Különvonat
2013. március 11. 11:40
Az Élőlánc és a Váralja Szövetség soron következő földfórumai a földtörvényről és az alaptörvény harmadik, földügyekkel kapcsolatos módosításáról - Ángyán József részvételével: - Zalaegerszeg, 2013. március 20., szerda 17.00 óra - vendég: Ángyán József. Helyszín: ART Mozi, Széchenyi István tér 4-6. - Sellye, 2013. március 27., szerda 17.00 óra - vendég: Ángyán József. Helyszín: Draskovich-kastély, Köztársaság tér 7.
kommenter
2013. március 11. 11:06
puhább ez a gránit mint egy farost lemez
Agnieszka
2013. március 11. 10:59
Nagyon várom, h. túl legyünk már ezen a 4. alkotmánymódosításon, igen, jobb lett volna egyből alkotni, de nincs ellenpróba, h. az ellenoldalnak sikerült volna-e. Nem igazán értem, mi fáj ennyire, nincs a régi alkotmányon és a kierjesztettebb jogkörű AB-n nagyon mit siratni, az elmúlt hosszú évek alatt nem sikerült meghiúsítani az ország népének vagyonából való teljes kiforgatását, munkalehetőségének, megélhetésének drasztikus leszűkítését. Most leckét kapunk abból, mi a mozgástere a nincstelennek.Lehet, h. ez nem volt szempont, h. jóindulatú legyek? 3 év alatt ezt az Augiász istállóját nem lehet kitakarítani. Nem látom a megőrzésre méltó értékeket a régi struktúrákban, mert hiányoznak a + eredmények. Jó lenne egy kis békesség és az erők összpontosítása, mert valóban, minden nagy rendszer, az oktatástól a közösségi közlekedésig változtatásra szorul. Nincs mit siratni azon, ami itt kialakult és túlzás azért küzdeni, h. azok javíthassanak, akik a vétkesek az ország romlásában és kifosztásában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!