DK: Gyurcsány alatt jobb volt

2013. március 24. 12:51

A DK-s Szűcs Erika szerint drámai helyzetben van a foglalkoztatottság. A képviselő úgy látja, az álláskeresők a Gyurcsány-kormány alatt jóval kedvezőbb helyzetben voltak, mint most.

2013. március 24. 12:51

A Demokratikus Koalíció szerint az elmúlt két évben drámaian romlottak és a rendszerváltás óta nem tapasztalt mélypontra süllyedtek a magyarországi foglalkoztatottsági mutatók. Erről Szűcs Erika, a Gyurcsány Ferenc vezette párt független országgyűlési képviselője beszélt vasárnap újságíróknak, hangsúlyozva, hogy a legrosszabb helyzet a gazdaság motorjának tekinthető versenyszférában tapasztalható.

Kiemelkedően elszomorítónak nevezte a pályakezdő álláskeresők helyzetét, akiknek száma, tájékoztatása szerint, a válság elején mért 42-45 ezerről 77 ezerre nőtt idén februárra. Szűcs Erika megjegyezte, hogy a regisztrált álláskeresők is kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, ugyanis míg a Gyurcsány-kormány utolsó éveiben kétharmaduk kapott valamilyen társadalmi ellátást, addig most csupán 55 százalékuk részesül hasonlóból.

Az ellenzéki politikus szerint a foglalkoztatási trendek javításához gyökeres fordulatra lenne szükség a kormányzati foglalkoztatáspolitikában, a közfoglalkoztatás helyett ugyanis elsősorban a gazdaságilag fenntartható álláshelyeket kellene támogatni.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
USsange
2013. március 24. 22:28
"Szűcs Erika: Gyurcsány alatt jobb volt" Ez egy perverz nőszemély. :)))))))
Next adósság
2013. március 24. 18:20
"Gyurcsány alatt jobb volt" Mondta Vadai Ágnes. Hümm!
Soma
2013. március 24. 18:14
Melodráma pogácsára!
Wendriner
2013. március 24. 17:07
"DK: Gyurcsány alatt jobb volt" Gyurcsánynak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!