Azért a víz az úr: diktátorjelmezben tüntet a Milla

2013. március 17. 16:10

Mintegy négyezer ember részvételével vasárnap délután három órakor megkezdődött a Milla demonstrációja a Kálvin téren. A tüntetés egy Pinochet-jelmezbe öltözött színész előadásával indult, majd Tamás Gáspár Miklós Áder Jánost invitálta.

2013. március 17. 16:10

Megkezdődött az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, ismertebb nevén a Milla demonstrációja a budapesti Kálvin téren. A civil egyesület a március 15-én a rendkívüli időjárás miatt elmaradt rendezvény helyett hívta össze vasárnapra a tüntetést a „tisztességes kormányzásért”. A délután három órára Azért a víz az úr mottóval meghirdetett rendezvény elején mintegy négyezren gyűltek össze a téren felállított színpad körül.

A meghirdetett program szerint a demonstráción mások mellett beszédet mond Majtényi László alkotmányjogász, volt adatvédelmi ombudsman, Erdős Virág író, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Setét Jenő polgárjogi aktivista és Tamás Gáspár Miklós filozófus.

Az MTI munkatársai a tömegben látták mások mellett Bajnai Gordont, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetőjét, és több ellenzéki országgyűlési képviselőt, a Párbeszéd Magyarországért párt tagjait. A rendezvényre többen nemzeti színű, MSZP-s és európai uniós zászlókkal érkeztek. A tüntetésen megfigyelőként megjelent az ombudsmani hivatal több munkatársa is.

Az interneten közzétett meghívóban egyebek mellett az áll, „az elmúlt napokban sok polgártársunk megtapasztalta, milyen bezárva lenni az úton, bennrekedni a kilátástalanságban a cél előtt. Mi, a felelős többség nem ezt akarjuk! Nyitottságot, szabadságot, párbeszédet akarunk, járható utakat, tisztességes kormányzást!” – írták.

A Milla a március 8-án létrehozott Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség tagja; az egyesület elnöke – aki egyben a szövetség társelnöke – Juhász Péter.

A rendezvény színpadát a református templom és a villamosmegálló között állították fel, a beszédeket a Lónyay utca sarkán, egy darura erősített hangszórón is kihangosítják. A demonstráció idejére a Kálvin tér környékét lezárták, így a 47-es és 49-es villamosok a Szent Gellért tértől a 19-es és a 41-es villamosok útvonalán a Batthyány térre közlekednek.

A hvg.hu tudósítása szerint a megmozdulás egy Pinochet-jelmezbe öltözött színész előadásával kezdődött. Beszédében olyanokat mondott, mint hogy „a diktatúra ápol és eltakar”. A Nők Lázadása Csoport többek között az abortuszellenes plakátok eltávolítását követelte 12 pontjában. A Börtön helyett lakhatást csoport aktivistája szintén 12 követelést olvasott fel, köztük azt, hogy a devizahitelek összegét állítsák vissza a szerződésben szereplő eredeti összegre. Tamás Gáspár Miklós beszédében Áder Jánosnak üzent: „Tessék lemondani”, jöjjön ide, csatlakozzon hozzánk!

Szintén felszólalt Majtényi László alkotmányjogász, volt adatvédelmi biztos. Egy gimnazista lány a tandíjjal kapcsolatos félelmeiről beszélt. Setét Jenő polgárjogi aktivista a romákat ért inzultusokkal, és a közmunkaprogramokkal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát.

A szervezők az esemény alatt aláírást gyűjtenek az egységes EU-s médiaszabályozás érdekében.

Frissítés:

Schilling Árpád szerint, ha a magyarok le tudják győzni a telet, akkor le tudják győzni Orbán Viktort is – tudósított a Hír24. A portál beszámolt arról is: Molnár Péter Fidesz-alapító kijelentette, nem hajlandó a mai kormánypártot Fidesznek nevezni, mert az megtagadta önmagát.

Összesen 238 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2013. március 18. 07:09
Bajnai merhetetlen, gatlastalan pofatlansagan tulajdonkeppen nem haborodik fel az ember, mindig ilyen volt, es azon sem lehet meglepodni, hogy ezek az emberek vezetonek valasztottak. De TGM kozosulese Bajnaival azert furcsa..most akkor vegulis marxista vagy nem marxista? Az egyik leggyuloltebb es legsikertelenebb gazdasagi miniszterrel, valamit szamtalan kisgazdalkodo kifosztojaval egyutt tuntetni..ennyire meg soha nem jaratta le magat.
hátakkor
2013. március 18. 06:54
Ha simán kenderes bulit tartanak többen lettek volna. TGM 60éves szellemi épülése végére eljutott a népi bizottságokig meg a duma bojkottjáig. Ezt a mozit láttuk már valahol..
Brainman
2013. március 17. 21:19
Sosem hittem volna, hogy konzervatív létemre a bolsevikok ellen egy volt szoci min.elnököt fogok támogatni...
kitiltott
2013. március 17. 20:37
Azonkívül mi "civil "szivárványos kendermagos" egyesület "'programja hogy orbántakaroggy és Kálmán olgát vissza a köztévébe? miből akarnak megélni? mi a céljük?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!