A települések közel felén senki sem pályázott dohányboltra

2013. március 29. 11:04

Érdektelenség és túljelentkezés jellemezte az állami dohányboltok üzemeltetésére kiírt pályázatot: 1417 település esetében egyetlen pályázatot sem adtak be, voltak területek viszont, ahol négy-ötszörös volt a túljelentkezés.

2013. március 29. 11:04

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. közlése szerint 1417 településen eredménytelen lett a dohánybolt működtetésére kiírt koncessziós pályázat, mivel egyetlen pályázó sem akadt. Ezeken a településeken új pályázatot írnak ki, és ha érdeklődők hiányában az is érvénytelen lesz, akkor az államra száll a boltok működtetésének feladata.

A közleményből kiderül: máshol viszont bőven akadt pályázó, egyes területeken akár négy-ötszörös túljelentkezés is előfordult. Határidőn belül egyébként összesen 15 633 pályázat érkezett, feldolgozásuk és értékelésük még folyamatban van.

Mint ismert, a trafiktörvény értelmében az idei év közepétől csak koncesszión elnyert üzletekben árulhatnak majd dohánytermékeket – írja az Origo.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. március 29. 14:47
"Senkinek sem kell a dohányüzlet 1400 településen" Megtermelik maguknak!!! Akkor meg minek????
BőröndÖdön
2013. március 29. 14:16
Nem baj fiúk,ti vagytok a legokosabbak!
toportyántiszteletes.2
2013. március 29. 13:07
Ezeknek fogalmuk sincs semmiről jól láthatóan!Remélem tovább viszik ezt az agyatlanságot jó szokásukhoz híven,kell még pár megrépázott ember aki kukába vágja őket örökre...
G. Pantyelejevics
2013. március 29. 12:16
Finom lesz, amikor a dohányosok találkoznak azzal a ténnyel, hogy a rezsim miatt nem tudnak cigarettát venni. A dohányosok ezt közismerten jól fogják viselni. :p
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!