A rezsicsökkentésről tartana rendkívüli ülést a Fidesz

2013. március 12. 10:45

A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció – jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

2013. március 12. 10:45

A politikus az ülésről azt mondta, szeretnék felruházni az energiahivatalt rendeletalkotási joggal. Kifejtette: ezekkel a rendeletekkel ugyanis a hivatal megvédheti a rezsicsökkentés ügyében hozott döntéseit, és már nem lesznek megtámadhatók bíróságon. Rogán Antal arra utalt, hogy a Napi Gazdaság értesülései szerint a napokban a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során a gázszolgáltatóknak adott igazat első fokon. Arra felvetésre, miért nem várják meg a jogerős döntést, a Fidesz frakcióvezetője közölte, ha megvárnák az olyan lenne, mintha tehetetlenül néznék, hogy elgázolja őket a vonat.

A rezsicsökkentés megvédése érdekében kezdeményezett aláírásgyűjtésről azt mondta, vannak és lesznek is nemzetközi, illetve belföldi támadások az ügyben, de mindenkinek, aki támadja Magyarországot, tisztában kell lennie azzal, nem a magyar kormány áll szemben az energiaszolgáltatókkal. Nem a Fidesz és a magyar kormány az egyetlen, amely szeretné a rezsicsökkentést, azt a magyar családok szeretnék – vélekedett, hozzátéve, „aki a rezsicsökkentést támadja, az a magyar családokat támadja”, ezt nem szabad hagyni, ezért kezdeményezték az aláírásgyűjtést.

Az alaptörvény negyedik módosításról a kormánypárti képviselő a rádióműsorban úgy vélekedett, konkrét kritikák nem hangzanak el, csak általánosságok. A konkrét kritikák mindegyikére van világos és egyértelmű válasz, amiből kiderül, hogy a módosítás teljes mértékben megfelel az uniós alapjogoknak, az EU-ban szokásos szabályoknak – közölte. A TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal elmondta még, hogy az alaptörvény módosítása miatt az esetek túlnyomó többségében belföldön politikai hisztériakeltés, külföldön pedig politikai nyomásgyakorlás van, utóbbi mögött azonban gazdasági érdekek állnak.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. március 12. 13:30
A legtöbb európai országban sokkal kevesebbet költenek közműdíjakra az emberek, mint Magyarországon. De még ott is hasznot hajt a szolgáltató vállalkozásoknak. Az extraprofitot azonban ott sem tűrik. Nekünk miért kellene? Mert akadnak gazember politikusok, akik az prszágot is eladnák egy tál lencséért? Ráadásul teszik ezt a "baloldali értékek mentén".
kamasuka
2013. március 12. 11:22
Helyes. Tovább.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!