A Belügyminisztériummal tárgyalna a Közmunkás Szakszervezet

2013. március 20. 13:15

Tárgyalásokat kezdeményez a Belügyminisztériummal a Közmunkás Szakszervezet a közfoglalkoztatottak helyzetének jobbítása és az igazságosabb rezsicsökkentés érdekében.

2013. március 20. 13:15

Miután a napokban jogerőssé vált bejegyezése, tárgyalásokat kezdeményez a Belügyminisztériummal a Közmunkás Szakszervezet a közfoglalkoztatottak helyzetének jobbítása és az igazságosabb rezsicsökkentés érdekében. Erről Kordás László főtitkár tájékoztatta a sajtót szerdán. Elmondta, hogy mára 4300 tagja van a szakszervezetüknek, ami megítélésük szerint feljogosítja őket arra, hogy a közmunkabérekről és a szabadságszámítási szabályok megváltoztatásáról tárgyaljanak a belügyi tárcával. Azt is szeretnék elérni, hogy azokon a településeken, amelyeken az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, és nincs más munkalehetőség, minden családban legyen valaki, aki legalább a közfoglalkoztatásban részt vehet. Hozzátette: érdemi választ várnak Szabó Máté ombudsmannak a közmunkaprogramokkal kapcsolatban még tavaly decemberben megfogalmazott kifogásaira, ugyanis a kormány adós ezzel. Emellett kezdeményezik, hogy részt vehessenek a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésein.

Kordás László azt is elmondta: igazságtalannak tartják a jelenlegi rezsicsökkentést, mivel az a legmódosabbaknak havi több tízezer forint megtakarítást jelent, a legszegényebbek viszont csak az áramszámlán tudnak megspórolni néhány száz forintot. Ezért a közmunkás-szakszervezet a rezsicsökkentés igazságosabbá tételéről is tárgyalna a Belügyminisztériummal. Nyakó István MSZP-s országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a borsodi Krasznokvajda fideszes polgármestere - amint arról ő maga beszélt az ÉszakOnline hírportálnak – közmunkásokkal gyűjteti a Fidesz rezsicsökkentési akcióját támogató aláírásokat.

A szocialista politikus ezt jogszerűtlennek minősítette, hangsúlyozva: a közmunkások nem pártkatonák, Fidesz-aktivisták, ezért elfogadhatatlan, hogy a kormánypárt bevonja őket aláírás-gyűjtési akciójába, kihasználva, hogy nem mernek ellenszegülni. Hozzátette: bár Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő kedden a polgármester törvénytelen magánakciójának minősítette a történteket, és azt közölte, hogy az aláírásgyűjtés még nem kezdődött el, az íveket és a feladatot csak a pártközponttól kaphatta meg a krasznokvajdai polgármester. Nyakó Istvánt arról kérdezték újságírók, hogy Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja hétfőn a parlamentben az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva „bemutatott”. A képviselő azt mondta: nem örülnek a történteknek, Szanyi Tibor mozdulata nem való a parlamentbe, mint ahogyan a Jobbik-frakcióból a szocialistáknak címzett beszólások sem. Hozzátette: párttársától nagyobb önmegtartóztatást vár a frakcióvezetés, retorzióra azonban nem kell számítania.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zod
2013. március 20. 15:42
1.A Közmunkás Szakszervezet az maga Nyakó eftás személyesen. 2.Senki nem tud olyan jól rezsit csökkenteni mint az ellenzéki MSZP.A baj akkor kezdődik ha kormányra kerülnek,mert olyankor a rezsi mindig emelkedik,gondolom a Zorbán hibájából. 3.A Szanyi Tibor óvódás korában volt utoljára józan,szóval ne kívánjunk tőle olyasmit amire nem képes. Például,hogy ne legyen egy fasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!