A bírák nyugdíjazását vizsgálja az Európai Bizottság

2013. március 12. 10:12

Megvizsgálják, hogy a hétfőn elfogadott törvény maradéktalanul eleget tesz-e az Európai Bíróságnak a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának leszállítása ügyében hozott tavalyi ítéletének, közölte Viviane Reding igazságügyi biztos szóvivője.

2013. március 12. 10:12

Mina Andrejeva azt is tudatta, hogy a jogszabályban foglaltakat a magyarországi alkotmányos változásokkal is összevetik, valamint az Európai Bizottság azt is látni szeretné, hogy a változások a gyakorlatban is megvalósulnak, vagyis, hogy a kényszernyugdíjazott bírák visszakapják munkájukat. Válaszában a szóvivő emlékeztet, hogy az unió működéséről szóló szerződés értelmében minden tagállam köteles eleget tenni az Európai Bíróság ítéleteinek, és végrehajtani azokat.

A magyar kormány hétfőn kiadott angol nyelvű közleményében ismerteti, hogy a budapesti törvényhozás olyan törvényt fogadott el, amely maradéktalanul eleget tesz az Európai Bíróság ítéletének. A közlemény arra is kitér, hogy a törvényjavaslatot az Európai Bizottsággal együttműködve dolgozták ki. Közleményében a kabinet kifejti, hogy az új jogszabály értelmében a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára – egy átmeneti időszakot követően – 2023. január 1-jétől csökken 65 évre, miközben az általános nyugdíjkorhatár akkorra szintén 65 évre emelkedik.

A kormány ismerteti, hogy az átmeneti időszakban az a bíró vagy ügyész, aki eléri a nyugdíjkorhatárt, dönthet: helyén marad, „tartalékállományba” kerül vagy nyugdíjba megy, és ugyanez igaz a korábban kényszernyugdíjazott bírákra is. A közlemény arra is kitér, hogy az elnöki posztot betöltött, nyugdíjba küldött bírák minden további nélkül, automatikusan visszakapják pozíciójukat, míg a korábban más bírósági vezető posztot betöltők, ha kérik, szintén visszakerülhetnek állásukba, ha azt idő közben nem töltötték be. A kabinet azt is megemlíti, hogy a visszahelyezendő bíráknak semmilyen alkalmassági vizsgálaton nem kell átesniük, és visszamenőlegesen megkapják a felmentésük óta eltelt időre járó bérüket. Azok a bírák, akiknek a visszahelyezése vezető pozícióikba nem lehetséges, eredeti teljes megbízatásukra járó juttatásaikat megkapják.

Az Európai Bíróság tavaly novemberben döntött úgy, hogy a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása az életkoron alapuló, nem igazolható megkülönböztetést jelent, ezért a diszkrimináció uniós tilalmába ütközik.
 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bookmark
2013. március 12. 12:29
Természetesen a Reding azt is akarta mondani, hogy visszamenőleg a felvett nyugdíjat pedig vissza kell adni, csak valahogy elfelejtette.
bookmark
2013. március 12. 11:26
Ok, vissza kellett venni a bírókat, de nem fognak nyugdíjat is kapni a fizu mellé, ahogy ezelőtt volt. Innentől el kell dönteniük, hogy mi éri meg nekik jobban anyagilag. Nem biztos, hogy a birói fizetés a legjobb buli nekik. Bár ahogy tegnap hallottam az öreg bírók fiai vagy rokonai a fiatalok, így a bolsi vonal töretlen a bíróságokon.
bookmark
2013. március 12. 11:23
Na kérem amikor liberoink a demokráciát féltik valójában nem mondanak igazat. Amit valójában féltenek az a "Corporatocracy". Tanuljuk meg ezt a szót. Corporatocracy is a term used to suggest an economic and political system controlled by corporations or corporate interests.
toportyántiszteletes.2
2013. március 12. 11:21
A birkák nyugdíjazása Harkányban megvolt a hétvégén.Tetszett a dupla narancsbukta,HAHA!Leszarták a magyar polgárok a nyíltan zsaroló narancsmaffiózókat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!