Rogán: Röghöz kötés a jobbágyság idején volt

2013. február 18. 16:00

A Fidesz frakcióvezetője szerint bármely diák bátran aláírhatja a hallgatói szerződést, amelynek tartalmáról lehet tárgyalni, a tényéről azonban felesleges.

2013. február 18. 16:00

Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre arról beszélt, hogy a felvételiző diákoknak mérlegelniük kell a felsőoktatási tanulmányaik finanszírozásának kérdését. Nyilvánvalónak nevezte, hogy ha valaki nagyobb szabadságot akar magának, akkor nem választja a hallgatói szerződést, mert azzal kötelezettségek is együtt járnak. A Fidesz frakcióvezetője szerint egyébként bárki bátran aláírhatja a szerződést, ezt ő maga is vállalná.

Hangsúlyozta: a hallgatói szerződés nem röghöz kötést jelent, azt „a jobbágyság idején használták”. Arról van szó – magyarázta –, hogy ha egy diák tanulmányait teljes egészében az adófizetők pénzéből állják, akkor az egyetem vagy a főiskola befejezése után egy ideig mindenképpen Magyarországon dolgozzon. A kormány álláspontja az ügyben az, hogy a hallgatói szerződés tartalmáról bármikor hajlandó tárgyalni, a tényéről azonban felesleges – jegyezte meg a frakcióvezető.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemzeti forrasztékón
2013. február 18. 17:55
Tisztelt Frakcióvezető úr! Nemigen találom a 2010-es programjukban a hallgatói szerződésre bevezetésére vonatkozó ígéretüket.... Hovatovább az Önök által kinevezett Klinghammer professzor is ellenkező véleményének adott hangot: „ A piacgazdaság beköszöntével (...) a hazai kvalifikált munkaerő jelentős része légüres térbe került, ahonnan a saját egzisztenciája szempontjából kitűnő megoldásnak bizonyulhatott, ha a tudását külföldön megfelelő fizetésért értékesíteni tudta, illetve tudja. Megjegyzem, ezt a folyamatot nem szabad központi akarattal korlátozni, nem lenne sem demokratikus, sem célravezető megoldás..." /persze ez még 2005-ben vala/ http://eduline.hu/felsooktatas/2013/2/17/Korabban_meg_a_roghoz_kotes_ellen_ervelt_az_4ZT2HG
kardlapos
2013. február 18. 17:10
==A kormány álláspontja az ügyben az, hogy a hallgatói szerződés tartalmáról bármikor hajlandó tárgyalni, a tényéről azonban felesleges== Kár a gőgösségért! Csak nehogy gőgicsélés legyen a vége!!!
Secnir
2013. február 18. 17:07
" A kormány álláspontja az ügyben az, hogy a hallgatói szerződés tartalmáról bármikor hajlandó tárgyalni, a tényéről azonban felesleges " na még egyszer " a tényéről azonban felesleges " hát igen. ez az a mondat, amiért többen mondják azt, hogy diktatúra van. ha ezt a kormány döntötte el, akkor pedig mehet előtte az AB-re. ha pedig egyéniként volt benyújtva, akkor a benyújtó hazudott.
BőröndÖdön
2013. február 18. 16:54
Így működik Orbanisztán,oszt jó napot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!