Orbán felszólalásával kezdődik a parlamenti idény

2013. február 10. 13:11

A képviselők a ház idei első, kétnaposra tervezett ülésén elfogadhatják az új Polgári törvénykönyvet, és kivételes sürgős eljárással átírhatják az idei költségvetést az E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben.

2013. február 10. 13:11
A parlament ülése hétfőn a megszokott időben, 13 órakor kezdődik. A kormányfő várhatóan főként az uniós keretköltségvetés elfogadásával záruló rendkívüli EU-csúcstalálkozóról számol be napirend előtti felszólalásában, de a miniszterelnök sajtófőnöke szerint Orbán Viktor moszkvai munkalátogatását és a török kormányfővel folytatott hivatalos tárgyalását is szóba hozhatja.
 
A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is az interpellációs időszak követi, az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészítve.
 
A határozathozatalok alatt elsőként szavazhatnak az új Ptk.-ról, így a javaslat végleges elfogadása előtt arról a zárószavazás előtti módosító javaslatról is, amelyben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt kezdeményezi: jövő január elseje helyett két és fél hónappal később, 2014. március 15-én lépjen hatályba az új törvénykönyv.
 
A parlament ezt követően az alkotmányügyi bizottság egy korábbi általános érvényű állásfoglalásának elutasításáról tárgyalhat és dönthet az MSZP kezdeményezésére. Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetője az indítványban arra emlékeztet, hogy Kövér László házelnök 2012. november 12-én megsértette az Országgyűlésről szóló törvény részlehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó rendelkezését, amikor ülésvezetés közben a kormánypárti frakciók felé fordulva demagógnak minősítette Lukács Zoltán szocialista képviselő felszólalását. Az ellenzéki politikus szerint a Ház alkotmányügyi bizottsága erre válaszolva hozta általános érvényű állásfoglalását, holott arra semmi szükség nem lett volna, hiszen a házelnök a hatályos törvény alapján egyértelműen számonkérhető lett volna.
 
A szavazások után kezdődhet vita az úgynevezett trafiktörvény módosításáról, amelyben a kabinet arra tesz javaslatot, hogy szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhassanak az üzletek, és akár már májusban megkezdhessék működésüket a nemzeti dohányboltok.
 
Ugyancsak hétfőn, várhatóan a késő esti órákban kerül terítékre a kis- és középvállalkozások 2009-2010-es helyzetéről szóló jelentés, emellett a képviselők kivételes sürgős eljárással megtárgyalhatják az idei költségvetés első módosítását is. A kormány ebben azt kezdeményezi, hogy az állam készfizető kezesként feleljen az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért.
 
Kedden, a reggel kilenc órakor kezdődő napirend előtti felszólalások után el is fogadhatják az utóbbi javaslatot.
 
Ezt követően a második ülésnapon öt jogszabály-változtatás általános vitájára is sort kerítenek, így napirendre kerül például az igazságügyben dolgozók nyugdíjazásáról szóló javaslat, amely alapján fokozatosan, tíz év alatt csökkenhet 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára. Emellett téma lesz még az önkormányzati törvény és a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályok változtatása, a nap végén pedig az atomenergia 2009-2011 közötti hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lavor
2013. február 11. 09:31
Langweilig!
devlaci2
2013. február 10. 21:49
talán ma a világon csak Magyarország azaz ország, ahol ezt az eredményt nem sikerként fogják fel http://tabloidschmuck.blogspot.hu/2013/02/penzt-hoztal-orban-hogy-rohadnal-meg.html
Felebarát
2013. február 10. 21:34
http://www.youtube.com/watch?v=e4i8T-UotEw és egy másik
Felebarát
2013. február 10. 21:29
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=qF4ZWmy1H4A#! ettől hangos a világ média...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!