Megvonná az állampolgárságot a magyar állampolgárrá lett románoktól egy szenátor

2013. február 15. 11:17

Valer Marian szerint Erdélyben több ezer román nemzetiségű ember vette fel gazdasági megfontolásból a magyar állampolgárságot. Őket, illetve a köztisztségeket viselőket fosztaná meg „hűségtörvényével” a román állampolgárságuktól.

2013. február 15. 11:17

Valer Marian Szatmár megyei szenátor elsősorban a román nemzetiségű újdonsült magyar állampolgároktól vonná meg a román állampolgárságot az általa kezdeményezett „hűségtörvény” alapján. A román kormánypárt szenátora két erdélyi magyar újságnak – az Új Magyar Szó portálnak (maszol.ro) és a Krónika című napilapnak – adott interjújában kiemelte: Erdélyben románok ezrei váltak magyar állampolgárrá pénzügyi-gazdasági megfontolásból. Tőlük vonná meg a román állampolgárságot, valamint a köztisztségeket viselőktől. A szenátor szerint nem normális, hogy azok, akik a román alkotmányra esküdtek fel, hűségesküt tegyenek egy másik országnak is.

Budapesten sem örülnek, ha mondjuk az avasi románok fordulnak tömegével magyar állampolgárságért, mert vízum nélkül szeretnének eljutni az Egyesült Államokba. Ez ellentmondana a magyar és a román alkotmány szellemiségének egyaránt” – fogalmazott az Új Magyar Szónak adott interjúban a szenátor. Valer Marian a Krónikának elmondta, hogy pártja országos vezetői nem vonták kérdőre a tervezett törvénykezdeményezése kapcsán. Hozzátette, a Szociáldemokrata Párt nemcsak a nevében demokrata, a párt valamennyi képviselőjének, szenátorának jogában áll törvényt kezdeményezni.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr Flinkenstein
2013. február 15. 12:58
Majd valaszthatnak az erdelyiek: roman allampolgarsag vagy magyar allampolgarsag. Orsos Viktor hatarontuliaknak irt levelenek es a roman postanak hala, Bukarestben meg van a magyar kettosallampolgarok listaja ! Vik-tor ! Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !Vik-tor !
Mr Flinkenstein
2013. február 15. 12:55
Ezt ugye Orsos Viktorka nem lathatta elore, hogy igy fognak reagalni a romanok ? :D
Mr Flinkenstein
2013. február 15. 12:55
Talan nem volt olyan kurva jo otlet... nyilas irok hamvaival provokalni az olahokat... ide most nem lesz eleg egy bekemenet ! :D
heather
2013. február 15. 12:52
Na, remélem erre a hírre az a büdös bunkó Szanyi Tibor a tenyerét köpködi örömében, felelőtlenül szövegelő rohadt tetvek!("aki annyira magyar, az adja vissza a román állampolgárságát" ugye emlékszünk???!!!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!