KIM: Magyarország és Románia folytatja az együttműködést

2013. február 07. 18:24

Martonyi János külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlatean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett abban, hogy a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést „mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek, illetve normáknak” a figyelembevételével folytatják – közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

2013. február 07. 18:24

Kiemelték, a két miniszter megvitatta a székely zászló használatával összefüggésben kialakult helyzetet, és bár megállapították, hogy véleményük eltér, megegyeztek, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség alapján közös cél a kapcsolatok további fejlesztése. Ezért a két ország minden szinten folytatja a párbeszédet, ebben kiemelten számítanak a diplomáciai képviseletek hozzájárulására is – tették hozzá. Kitértek arra is, hogy a korábbi terveknek megfelelően Martonyi János tavasszal Bukarestbe látogat. A telefonbeszélgetésről beszámoló magyar külügyminisztériumi közleménnyel lényegében megegyező kommünikét tett közzé a román külügyi tárca is.

Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár „beavatkozását”.

Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.

A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát.

Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. „A hazai törvénykezés és a kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” – jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita tárgyában.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2013. február 08. 07:20
Majd meglátjátok az eredményt, nem lesz benne köszönet!
bini
2013. február 07. 21:33
Fico nem törölt fel semmit. Fico Gyurcsánnyal és Sólyommal törölgetett. Fico a kampányába akarta erösiteni magát Orbánnal, de Orbán nem ment el a választások előtt(2010) és mikor az előrehozott után hatalomra került azóta meg nincs a két ország között diplomáciai feszültség, ami még változhat, mivel a magyar államporgáság most jegelve van ugyan, de nem tudhatjuk, hogy hova fut ki. Ahogy elnézem Ponta tanult az első kormányzásaból és mintha most pragmatikus és nem érzemi politikát folytat, ami nem hátrányos egyik ország számára sem.
Korhely
2013. február 07. 21:29
Na, szerintetek már megint ki húzta a rövidebbet? Ahogy Orbán mondaná: vannak "célkédések" és "eszközkérdések". Ami a célt illeti: így biztosan nem lesz Erdélyben autonómnia. Ami meg az eszközt: na azt megszívjuk mi is, meg a romániai magyarok is. Csőd a magyar érdekérvényesítés és külpolitika!!!
bini
2013. február 07. 19:41
Ponta Orbánt akarta megtalálni, aki nem nagyon töri magát, hogy hivatalos látogatást tegyen, vagy meghívja. Provokálja a magyarokat hátha akkor kicsikarja, hogy a ME tárgyaljon vele. Ez a nyílatkozatából is látszik, mikor belekavarja azt, hogy nem a "magyar ME monja meg....", holott Orbán nem nyílatkozott meg az ügyben.Ezt Ponta szeretné kicsikarni. Martonyi nagyon ügyesen külügyi témának tekinti és kezeli a helyzetet és ezzel lezárta az utat ME felé Ponta számára. A másik meg az automoniára csavarodott egy szimbolum miatt amibe belekötött, mire Martonyi nagyon frappánsan válaszólt ezzel kapcsolatban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!