Cséfalvay legalább 410 milliárdot ígért innovációra

2013. február 14. 19:58

Az Európai Unió következő hétéves költségvetéséből legalább 410 milliárd forintnyi támogatás jut Magyarországon az innováció és kutatás-fejlesztés közvetlen támogatására – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára egy csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, Budapesten.

2013. február 14. 19:58

A következő három hónapban szélesebb konzultációt tart a minisztérium arról, hogy az innovációra és kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat milyen fejlesztési igények és súlypontok mentén csoportosítsák. Így a korábban elfogadott Nemzeti Innovációs Stratégában is megjelenhetnek területi kutatási irányok – tette hozzá Cséfalvay Zoltán. Az uniós fejlesztési források elosztására vonatkozó kormányzati elvet ismertetve leszögezte: az elkészülő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programban az a cél, hogy a beérkező források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítsák. Az innovációs stratégiát általánosan ismertetve közölte: olyan összetett támogatási rendszert érdemes kialakítani, amelyben egyaránt van adóoldali, pályázati támogatás, és szerephez jut a kockázati tőke is. Az államtitkár szerint az innovációösztönzésnek csak akkor van értelme, ha arra törekszünk, hogy felvegyük a versenyt a „legjobb szereplőkkel”. Ehhez kultúraváltás szükséges Magyarországon, hogy jobban ismerjék el a teljesítményt.

Cséfalvay a kerekasztal-beszélgetésen célként fogalmazta meg, hogy a magyarországi kutatóbázis létszáma a jelenlegi 37 ezerről 2020-ra 52 ezerre nőjön. Amennyiben ez a létszám nem bővül, az innovációt előrelendítő vállalatok beleütköznek a növekedés problémájába.

A beszélgetésen Herczog Edit, európai parlamenti szocialista képviselő az innováció támogatásának fontosságát hangsúlyozva elmondta: a történelem során a válságokból háború, illetve konfliktus, vagy technológiai vívmányok útján sikerült kilábalni. „Nagyon nagy a tétje annak, hogy miként lábalunk ki a mostani válságból” – tette hozzá.  Az európai kutatás-fejlesztés tekintetében a kitörés feltételének nevezte, hogy egyszerűsítsék a pályázati forrásokhoz való hozzáférést, miközben megtartják a kiválóság kritériumát.

Herczog Edit szerint a pályázatoknál szemléletet kell váltani, és a forrásoknak oda kell menniük, ahol a legjobban előnyére válnak az 500 millió európai embernek. Az európai parlamenti képviselő annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy az innovációs eredményeket és törekvéseket megfelelően „társadalmasítsák”. „Fontos, hogy az innováció megvalósuljon, és az eredmény mindenkié legyen” – fogalmazott, példaként említve, hogy számos olyan fejlesztés jön létre, amelyet később nem használnak szélesebb körben.

Reich Lajos, a General Electric Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési központjának igazgatója a legnagyobb magyarországi kihívásnak nevezte a szakember-utánpótlás körüli bizonytalanságokat, amelyekre megoldást jelent, ha nagyobb hangsúly kerül a mérnökoktatásra. Kiemelte azt is, hogy erősíteni kell az egyetemek, vállalatok és államok közötti együttműködést. Az üzletvezető üdvözölte, hogy a nemzetgazdasági tárca, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Szellemi Tulajdon Hivatala együttműködésével sikerült több mint 60 százalékát végrehajtani azoknak a javaslatoknak, amelyeket magyarországi vállalatok fogalmaztak meg az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) munkacsoportjában. Az innováció elősegítéséhez azonban további lépésekre, így elsősorban az adminisztrációs terhek csökkentésére van szükség – jelezte.

Lám István, az innovatív, gyorsan fejlődő gazellavállalkozás Tresori Kft. ügyvezető igazgatója, a beszélgetésen azt emelte ki, hogy Magyarországon számos befektető van, de kevés befektetési lehetőség. A felhőalapú technológiákhoz titkosítási megoldásokat kínáló, nemrég 380 millió forintos kockázati tőkeberuházásban részesülő társaság vezetője rámutatott: Magyarország szellemi tőkéje erős, de hiányzik az a kapocs, amely az innovációból üzletet csinál.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fairy tale
2013. február 15. 06:44
Gondolom a globálidegenkarvalytöke és a komprádor pénzszivattyú ezt a 140 millárdot is év közben magába szívja természetesen......
BőröndÖdön
2013. február 15. 01:13
Cséf,Te szegény,hova jutottál,a BPÁ nem hiszem,hogy büszke Rád!
G. Pantyelejevics
2013. február 15. 00:43
figyeljétek meg, Simlicskának innovatív kecskéi lesznek! :P
Mr Flinkenstein
2013. február 14. 23:50
hmm... eleg hamar eltunt a mandiner.hu fooldalarol a katasztrofalis gdp adatrol szolo hir... pedig ahogy Martonyi mondta itt egy hete... hogy igazan csak a gazdasag szamit... es ebbol a szempontbol az Orsos kormany megbukott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!