Tarlós: Érthetetlen, miért vizsgálja az ombudsman a hóhelyzet kezelését

2013. január 24. 19:57

A főpolgármester érthetetlennek tartja, miért indított vizsgálatot az ombudsman a múlt hétfői budapesti hóhelyzet kezelésének áttekintésére.

2013. január 24. 19:57

Tarlós István csütörtökön azt mondta az MTI-nek: egyebet sem látni és hallani a hírekben, minthogy hány települést zárt el a havazás, illetve az M3-as autópályán olyan kátyúk vannak, hogy tengelytörést kapnak az autók ha belemennek, Szabó Máté pedig vizsgálatot indít az ügyben, hogy hány kiló sót szórt ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A városvezető úgy fogalmazott: ezek szerint eddig tévedésben volt és Szabó Máté csak budapesti ombudsman. A soron kívül, sürgősséggel lefolytatandó vizsgálattal összefüggésben közölte, hogy az alapjogi biztos meg fogja kapni a kért adatokat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy aznap a fővárosban a forgalom délre helyreállt, ehhez képest az ország többi pontjáról folyamatosan az említett hírek jönnek.

Nyilván felmerül az emberben a kérdés szubjektíve, hogy nincs valami indulat az ombudsmanban amiatt, hogy rosszul jött ki (...) a hajléktalan-ügyből, mert egyébként teljesen érthetetlen ez a hozzáállás” – emelte ki Tarlós István. Az alapvető jogok biztosa kedden jelezte, hogy vizsgálja a múlt hétfői rendkívüli budapesti hóhelyzet kezelését. Mint közölte, nem zárható ki, hogy több, alapjoggal összefüggő visszásság történt – például a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog, valamint a közlekedés szabadságának sérelme, a kialakult időjárási helyzet miatti balesetveszély kapcsán pedig a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog sérelme.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2013. január 25. 02:23
Hogyan NE legyünk ombudsman-ok. Ez a provinciális barom lerombolja az alapvetően pozitív irányultságú intézmény (maradék) renoméját. Neki sincs tikára aki ilyenkor beszólna, hogy főnök, ezt ne, mert ... ?
orion
2013. január 25. 00:53
"szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog, valamint a közlekedés szabadságának sérelme, a kialakult időjárási helyzet miatti balesetveszély kapcsán pedig a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog sérelme." B+, nem hittem a szememnek! Ez már annyira beteg, hogy nem találok szavakat! Ez egyszerűen agyrém! Tél van, a kutyaúristenit neki! Hülye ez?? Igen, van olyan, hogy esik a hó, hogy lelassul a közlekedés, sőt, olyan is van, hogy annyira lelassul, hogy nincs is, és mindenki marad a valagán ott ahol van. A Jóistent is tessék már felelősségre vonni vagy az Anyatermészetet-bármelyik teremtette is az évszakokat. Bár a kettős mérce itt is felüti a busa vagy böszme?) fejét, hiszen ha alapvető jog az utcán lakni és megfagyni, ugyanolyan alapvető joga a télnek is hidegnek meg havasnak lenni.Azt mindenesetre hiányolom, hogy a hó még nem rasszista, bár minden esélye megvan rá-lévén fehér.
tetigi
2013. január 24. 21:16
Azért az kétségbeejtő, ahogy némelyik hivatal mindenféle mondvacsinált baromsággal igyekszik a létjogosultságáért küzdeni…
HSL
2013. január 24. 21:15
tél tábornok legyőzte a blitznarancsot, vazzeg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!