Együtt 2014: külön 2014?

2013. január 17. 15:28

A hvg.hu értesülései szerint akár három külön párt is létrejöhet az Együtt 2014-ből, mivel az ernyőszervezetként való működés terve megbukni látszik. A hírek szerint egy héten belül döntést kívánnak hozni.

2013. január 17. 15:28

Egy héten belül döntés születik az Együtt 2014 részéről, hogy közösen, vagy akár három külön pártként, a következő választások során laza szövetségben indulva kívánják folytatni a politizálást – értesült a hvg.hu. Ha közösen folytatják, akkor sem biztos, hogy ezen a néven, de valószínűleg ez esetben centrum pártként kívánnak majd megküzdeni a szavazatokért.

Juhász Péter közben úgy nyilatkozott, a Milla Egyesület jelenleg a stratégia felállításával van elfoglalva, erről pedig csak két héten belül születik döntés, az Együtt 2014 egyeztetéseiről csak utána lehet szó. Juhász ugyanakkor nem támogatná, hogy a Milla önálló párttá alakuljon.

A Haza és Haladás informátora ugyanakkor úgy nyilatkozott a HVG.hu-nak, hogy a Milla számára könnyítené meg a párttá való válás folyamatát, ha önállóan politizálhatna a jövőben is. Mint kiderült, a Haza és Haladás környékén erősödik az a vélekedés, hogy a három szervezet önállóan sikeresebben lehetne a jövőben, főként, hogy a Millának már több konfliktusa is volt az MSZP-vel és a pártelitekkel korábban. De az Együtt 2014 egyes irányítóit az is nagyon zavarta, amikor Juhász Péter egy interjúban a Milla természetes szövetségesének az LMP-t nevezte.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alarik
2013. január 17. 20:46
Csak nem akarnak illeszkedni egymáshoz a szalámiszeletek. Szánalmas szedett-vedett gyülevészhad ez, és úgy is viselkednek. Hogy lesz ebből ún. rezsim-váltás? Amúgy októberben Bociszem még azt kiabálta, hogy külön-külön nem, de együtt győzni fognak. Most akkor mi a rák van? További hosszú nyüglődést kívánok az összes érintettnek.
hátakkor
2013. január 17. 18:24
És akkor jön még Fodor Gabriella is :-)
GV0917
2013. január 17. 18:14
Nem lep meg.Most az a bibi,hogy a párttá alkulást azért szorgalmazzák,mert nem tudják megnevezni az országos banzájukat. Mert úgye volt Országos Gyülés,Kongresszus,de nekik van eleve három egyesületük.Ők csak Ülést tarthatnak,Kongreszust nem! Igy mielőtt egyesülnének,vagy szétválnának meg kel tartaniuk az Első Közös Ülést!Jó szórakozást!
Berecskereki
2013. január 17. 17:44
"akár három külön párt is létrejöhet" Na, ja! Mert három a magyar igazság és Ludas Matyi háromszor veri vissza. Vajon mi lesz a libákkal?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!