Csúszva kaphatják meg a támogatást a gazdák

2013. január 28. 21:51

Miután az Európai Unió következő, 2014 és 2020 közötti többéves pénzügy keretéről egyelőre nem született megállapodás, várhatóan nem tudnak majd időben, 2014. január 1-jén elindulni a jövő évi programok, agrártámogatások – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdálkodásért felelős államtitkára. Megjegyezte: a kifizetések valószínűleg nem fognak késni, illetve elmaradni.

2013. január 28. 21:51

Az államtitkár beszámolója szerint az ír elnökség programját megtárgyalni hivatott agrárminiszteri tanácskozáson több tagállam is azt sürgette, hogy az Európai Bizottság ismertesse, hogyan tervezi áthidalni azt az időszakot, ami 2013. december 31-től addig tart, amíg el nem indulhatnak a jövő évi programok. Az államtitkár elmondása szerint a bizottság álláspontja az volt: a tagállamoknak erre a felvetésére majd akkor tud a brüsszeli testület érdemben reagálni, ha a csúcson megszületik a megállapodás az MFF-ről (multiannual financial framework).

Az államtitkár elmondta, minden tagállam bízik abban, hogy a jövő csütörtökön, február 7-én kezdődő uniós csúcson az uniós állam- és kormányfők megállapodnak az MFF-ről. Ennek vannak biztató előjelei – fogalmazott Czerván György. Az egyezség nélkül ugyanis nem születhet meg a végleges megállapodás az MFF-ről az Európai Bizottság, a tanács és az Európai Parlament között.

Ha ez a végleges megállapodás az ír elnökség idején, június végéig lezárul, akkor utána kezdődhet meg a végrehajtási jogszabályok kidolgozása, mind uniós, mind tagállami szinten – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. A politikus szerint viszont kiszivárgott az a terv, amely szerint az átmeneti időszakot úgy lehetne áthidalni, hogy az idei programokat meghosszabbítják. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy emiatt éri-e hátrány a gazdákat, az államtitkár azt válaszolta, hogy az majd akkor dől el, ha megszületik a megállapodás.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orbán(c)
2013. január 29. 08:27
Siker siker hátán.
kulakman
2013. január 29. 06:59
Úgy látom,hogy ami fontos ,az érdektelen!!!
liberálzöld.
2013. január 29. 06:38
Nem baj. Majd csúszva vetnek. Meg aratnak. A búza is biztosan beérik novemberre. Karácsonyra lesz új kenyét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!