Az MSZP kampányát kifogásolták veszprémi fideszes politikusok

2013. január 24. 20:37

Az MSZP napokban indított kampányát kifogásolták csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatójukon a megye fideszes politikusai. Navracsics szerint az MSZP állításaival ellentétbena Fidesz nem akar tandíjat bevezetni.

2013. január 24. 20:37

Mesterházy Attila szocialista pártelnök ne folytasson gyűlöletkampányt Veszprémben! – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Közölte: a szocialisták mindig azzal vádolják a kormányt, amit ők követtek el. „Egy olyan párt vádol minket, aminek kormányzása alatt 2006-ban Magyarország majdnem világrekorder volt a költségvetési hiány tekintetében és 2007-ben az Európai Unió tagállamai között a legmagasabb hiányt produkálta” – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: azóta viszont az Európai Unión belül Magyarország az egyik legalacsonyabb költségvetési hiányt és az egyik legstabilabb költségvetési gazdálkodást tudja felmutatni. „Az a párt vádol minket azzal, hogy be akarjuk vezetni a tandíjat, amely párt ténylegesen kétszer akarta bevezetni azt. Ezt 1998-ban egy parlamenti választási vereség, 2008-ban pedig egy népszavazás akadályozta meg” – folytatta Navracsics Tibor.

Mi éppen azt az utat keressük, hogy miként lehet a felsőoktatás számára bővülő finanszírozást tandíj nélkül is megvalósítani” – fejtette ki. Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Veszprém megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy az MSZP Magyarország ma című akciója gyűlöletkampány Matolcsy György gazdasági miniszter és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ellen.

Mi ebből nem kérünk: a Ron Werber-i gyűlöletkampány sem az ország, sem az emberek érdekét nem szolgálja” – jelentette ki. A véleményünk az, hogy az MSZP-nek gyűlöletkampány helyett bocsánatkérő kampányt kellene folytatnia, amiért két szocialista vezetésű parlamenti ciklus alatt tönkretették az országot, sok esetben megnyomorítottak embereket – tette hozzá.

Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ha a magyar gazdaság valóban olyan rossz állapotban lenne, ahogy azt a szocialisták állítják, nem kerülhetett volna sor például az önkormányzatok adósságrendezésére. Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Pápa polgármestere szerint az önkormányzatok jó lehetőségeket kaptak a kormánytól a jövő építéséhez, ezekkel azonban csak akkor tudnak élni, ha nyugalom van és együttműködés.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bonta
2013. január 24. 20:52
Lasztoviczának mi van a fia diplomájával? Arról nem kíván nyilatkozni?
freehckr
2013. január 24. 20:42
Azért nem lehet komolyan venni az ilyen MSZP-Fidesz közti szópárbajokat, mert ha olyan nagy ellenfelek lennének ahogy azt megpróbálják beállítani, akkor a Fidesz kétharmad egy lusztrációs törvénnyel véget vethetne ennek a hajtépésnek... olyan sokat magyarázkodni sem kellene miatta, sem itthon, sem külföldön.
vagab...
2013. január 24. 20:41
Marjàk egymàst a cionistàk. FIDESZ MSZP egy kutya. Hajrà JOBBIK!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!