Az MSZP az EU-büdzsé bevételi oldalról is vitázna

2013. január 29. 18:42

Az uniós költségvetés bevételi oldaláról is vitázna az MSZP Európai Parlamenti Delegációja. Keddi közleményükben kifejtik: példátlan, hogy hogy a 2014-ben induló hétéves költségvetési keretterv kevesebből gazdálkodik, mint az előző hétéves program tette.

2013. január 29. 18:42

A szocialista delegáció a kommünikében emlékeztet arra, hogy az EP Költségvetési Bizottsága a tagállamok nemzeti parlamentjeiből érkezett képviselőkkel, valamint Janusz Lewandowski költségvetési biztossal és az ír elnökség képviselőivel kibővített ülés keretében vitatta meg az egy hét múlva esedékes Tanácsülés napirendjére tűzött, következő hétéves büdzsé kérdéseit.

Közlésük szerint a felszólalók véleménye egyöntetű volt abban, hogy 2009 óta megtorpant az EU-s büdzsé bevételi reformja, hiszen a válság hatására a tagállamok a kiadási oldal megvágásában látják a takarékosság eszközét. „Pedig éppen a bevételi oldal stabilizálása, az EU saját bevételi forrásainak megteremtése okozhatna könnyebbséget a tagállamok pengeélen táncoló költségvetésének” – vélik a szocialisták, akik szerint így kevéssé támaszkodna a közösség a nemzeti költségvetések GDP-arányos befizetéseire.

 

A szakemberek amellett érveltek, hogy az uniós büdzsé egyedülállóan beruházás-központú: 98 százaléka hasznosul a tagállamok projektjeiben, és mindössze 2 százaléka fordítódik az adminisztrációra. Szerintük éppen ezért kellene a tagállamoknak jobban kihasználnia az ebben rejlő növekedésbarát lehetőségeket, és minden eszközzel a büdzsé stabilitásán és bővítésén dolgoznia – szerepel a közleményben.

 

A szocialista Herczog Edit szerint példátlan, hogy a 2014-ben induló hétéves költségvetési keretterv kevesebből gazdálkodik, mint az előző hétéves program tette – olvasható a kommünikében. A képviselő aggályosnak tartja a bizottsági tervezethez képest 80 milliárd eurós nadrágszíjhúzást, amelyet az azt tervező országok az innovációs és kutatási programok terhére lépnének meg.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!