PestiSrácok: Nem jár Kaisernek kártérítés

2012. december 04. 12:42

A PestiSrácok oknyomozó oldal úgy értesült: a bíróság első fokon elutasította a nyolc áldozattal járó móri bankrablás miatt tényleges életfogytiglani fegyházra ítélt, valójában ártatlan Kaiser Ede kártérítési keresetét, amelyben 25 millió forintot követelt a rendőrségtől, az ügyészségtől és a bíróságtól.

2012. december 04. 12:42

A PestiSrácok oknyomozó portál arról ír: Kaiser Ede 25 milliós kártérítési keresetét a napokban minden további nélkül elutasította a Szegedi Törvényszék, miután kijelentette, nem a polgári bíróság dolga véleményezni, avagy felülbírálni egy büntetőeljárást. Az eljárás főbb iratait Kaiser jogi képviselői, Dezső Antal és Bárdos Zita bocsátotta a portál rendelkezésére.

Az összeget Kaiser a Nemzeti Nyomozó Irodától – avagy annak jogelődjétől, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságtól –, a Fővárosi Bíróságtól, a Fővárosi Ítélőtáblától, valamint a Legfőbb Ügyészségtől követelte. Kaiser Ede jogerősen 16 év fegyházbüntetést kapott többek között emberölés kísérlete, fegyveres rablás, lopás és számos más, súlyos bűntett miatt.

Kaiser Edét 2002. júliusában fogták el Zuglóban, és meggyanúsították a móri Erste Bankban történt, nyolc áldozat halálával végződött bankrablás elkövetésével, az akkor még bűntársának tartott Hajdú Lászlóval együtt. A nyomozás másfél évig tartott, majd 2004. májusában vádat emeltek ellenük. Év végére megszületett az elsőfokú ítélet, amelyben Kaiser Edét bűnösnek mondták ki a móri mészárlásban, mint azt a férfit, aki a bankban lövöldöző – az ítélet szerint az eljárásban ismeretlenül maradt – bűntársát fedezve, a fiók bejáratánál őrködve, az oda betérni szándékozókat, műszaki okokra hivatkozva elküldte. Ezért – és még más, számos súlyos bűntett miatt – tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték úgy, hogy a nyomozás során a bankfiókban nem találtak egyetlen nyomot sem tőle – Hajdútól sem – és nem lett meg a rabláshoz használt ruha, cipő, de még a fegyverek sem. A döntés ellen fellebbeztek, de hiába: 2005 októberében a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser esetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Kaisert a sátoraljaújhelyi fegyház különleges biztonsági körletébe helyezték.

2007 februárjában végül elfogták az igazi móri tetteseket, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet. Kaiserék ekkor perújítást kezdeményeztek, de csak 14 hónap múlva rendelték el azt, addig azonban Kaisert továbbra is a legszigorúbb körülmények között tartották fogva. A jogerős felmentésre még egy évet kellett várnia, azaz 2009 novemberében lett hivatalosan is ártatlan Kaiser Ede a móri mészárlásban. Az ügyvéd állítja, védence egészsége a hét és fél éves megpróbáltatásai alatt jelentősen megromlott, fiatal kora ellenére rendszeresen gyógyszereket szed, a lelki traumákról, emberi, családi kapcsolatai elvesztéséről már nem is beszélve.

A kártérítési per elsőfokú döntésében a bíróság többek között azzal utasította el Kaiser keresetét, hogy az alaptalan, mert polgári bíróság nem jogosult más jogterületre tartozó jogvita eldöntésére, vagy akár szakmai véleményezésére. A bíróság ugyanakkor a nyomozó hatóság eljárásáról többek között megállapította, hogy igen széles körű bizonyítást folytatott le az ügyben. A bíróság azt is felrója Kaisernek ítéletében, hogy a férfi egyáltalán nem volt hajlandó akkor és ott, vallomást tenni, amikor arra a nyomozó hatóság kérte – pedig Kaiser keresete szerint rögtön elfogása után, azaz 2002 július 29-én, illetve két évvel később is vallomást tett. A kártérítési bíróság szerint az ügyészség mérlegelése a vádemelést illetően nem volt kirívóan okszerűtlen, hiszen ugyan kétségtelen tény, hogy a nyomozati iratok között olyan bizonyíték nem került elő, amely Kaiser közvetlen bűnösségére a móri bűncselekménnyel kapcsolatban utalna, azonban a közvetett bizonyítékok erre utalhattak.

A PestiSrácok arra is kitért, hogy a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla külünböző indokokra hivatkozva – túl nagy az iratmennyiség, Kaiser egyéb ügyeiben még nem született jogerős döntés, összbüntetésbe foglalás, stb. – körülbelül két és fél évig nem volt hajlandó a Kaiserék által kérvényezett büntető iratokat megküldeni a Szegedi Törvényszéknek. Amikor végül rendelkezésre bocsátották az iratokat, a bíróság 15 napot adott Kaiseréknak, hogy tegyenek észrevételeket a bünteőügy anyagára – és felhívták a figyelmet, hogy ha nem tartják be a 15 napot, akkor pénzbírságot rónak ki a késlekedésért.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2012. december 04. 14:52
Kéz kezet mos. Egyik bíró nem ítéli el a másikat. A munkájuk minőségét senki sem kéri rajtuk számon. következmények nélkül tévedhetnek, s hozhatnak megalapozatlan ítéleteket. Bezzeg, ha egy orvos teszi ugyanezt! Vagy egy melós egy multinál. Gusztustalan féreg banda a bírói kar, horribilis fizetéseket kapnak ilyen silány minőségű munkáért.
Samsa
2012. december 04. 13:48
A Kaiser ügynél tökéletesebb indok nem is kell a halálbüntetést ellen.
Next adósság
2012. december 04. 13:28
Na ezért ragaszkodik az EU a 75 éves szenilis bírók foglalkoztatásához legalább nem csinálnak addig sem otthon kárt. Hümm!
dehumanizer
2012. december 04. 13:26
Azt azért ne feledjük el, hogy Kaiser egy veszélyes bűnöző, aki pont abban a bűncselekményben ártatlan volt, és az egyéb bűncselekményeiért is (l. hír szövege) 16 évet kapott. Ebből -- a cikk alapján -- még van vagy 6 év, tehát amúgy is jogosan ül a sitten. De gyújtsunk egy gyertyát az ördögnek is: "A kártérítési bíróság szerint az ügyészség mérlegelése a vádemelést illetően nem volt kirívóan okszerűtlen, hiszen ugyan kétségtelen tény, hogy a nyomozati iratok között olyan bizonyíték nem került elő, amely Kaiser közvetlen bűnösségére a móri bűncselekménnyel kapcsolatban utalna, azonban a közvetett bizonyítékok erre utalhattak." Ez a mondat azt jelenti, hogy a közvetett bizonyítékok alapján, nyilvánvaló statuálási célból elítélték, de káresemény szerintem nem valósult meg, mert mindenképpen lesittelték volna. Azt meg ne mondja senki, hogy az tette tönkre a lelkét, hogy a rengeteg erőszakos bűncselekmény mellett egy olyat is rávertek (tévesen), amiben éppen nem volt benne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!