Antifasiszta tüntetés: a Milla álláspontja

2012. december 02. 18:44

A kiállás az emberi egyenlőség mellett akkor lesz hiteles, ha mindig sor kerül rá, amikor annak ideje van.

2012. december 02. 18:44
Milla

„Örülünk, hogy végre a Fidesz és támogatói is fölismerték, hogy a helyzet immár tarthatatlan. De a mai tiltakozáshoz való csatlakozás értékét azon lehet majd lemérni, hogy a kormánypártok és a jobboldal véleményirányítói, befolyásos szellemi körei fölülvizsgálják-e eddigi engedékenységüket a szélsőjobbal és a náci ideológiákkal szemben. És a felülvizsgálat alapján készek lesznek-e mostantól elvi alapon, akár potenciális szavazói csoportok elvesztése árán is kiállni a legelemibb, mindenkit megillető alapjogok és az emberi méltóság védelmében.

És készek-e fölismerni, hogy a demokratikus viszonyok között a fő törésvonal nem a jobb- és a baloldal, hanem a demokraták és a demokrácia ellenségei között húzódik. Ezért a velük versengő baloldali demokratikus pártokat nem diszkreditálhatják azzal, hogy kommunisták és történelmi bűnösségüket nem foglalhatják bele az alaptörvényükbe. Mert a szocialista párt mai tagjait (akik közül sokan nem is éltek a kommunista rendszerben) ugyanúgy hazugság kommunistának nevezni, ahogy a fent felsoroltak ellenére tévedés a jobboldalt kollektíven fasisztázni. Politikai haszonszerzés céljából a náci eszméktől el nem határolódni, esetenként velük együttműködni: bűn. De nem egyenlő azzal, hogy valaki náci eszméket vall. (...)

A mai tüntetésen elhangzott beszédek őszinteségét mi magunk azon fogjuk lemérni, hogy Rogán Antal, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila Budapesten kívül merészkednek-e, ha legközelebb a gárdisták vonulnak, megfélemlítve roma honfitársainkat. És hogy elmennek-e jövőre a Meleg Méltóság Menetére, demonstrálva, hogy a kirekesztést sem vallási, sem faji, sem szexuális orientáció, sem más alapon nem fogadják el. A kiállás az emberi egyenlőség mellett akkor lesz hiteles, ha mindig sor kerül rá, amikor annak ideje van.”

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SomiRobi
2012. december 03. 10:46
Szerintem a Magyarság problémája az hogy még nem nézett szembe a sok Zsidó eddigi megnyomorításával, megölésével. A tegnap pedig erről is szólt, Jó uton vagy Magyarország, ha így fojtatod! Persze más történelmi bűnökkel is szembe kell nézni, de kezdetnek jó! És nem kéne bántani azokat akik ott felszólaltak az igazság mellett. Amúgy meg Zsidó azért valaki mert annak születik, tehát egy természetes adottságot kritizál aki zsidózik. Náci meg egy választása valakinek aki másra mutogat és csak a gyülölködésben látja a megoldást, pl a zsidók, cigányok gyülöletében.
Fakutya tizedes
2012. december 02. 22:36
Basszátok meg ez milyen trip? Meleg méltóság. :D
Jézus Joe
2012. december 02. 21:32
Egy nagy buta katyvasz lett ez az egész,a Jobbik röhög a markába.Egy normális kormány vagy feloszlatta volna/kétharmad van!/ a Jobbikot, vagy nem foglalkozna az egésszel. Ez a tüntetés-elhatárolódás stb.egy szánalmas kis babazsúr, semmi egyéb.
Csaba Sz
2012. december 02. 21:22
"...megfélemlítve roma honfitársainkat." Te beteg vagy, remélem nem húzod sokáig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!