Kábellopás a szentendrei hév vonalán

2012. november 23. 13:03

Ezúttal 170 méternyi kábelt loptak el a szentendrei HÉV vonalán, emiatt késnek a szerelvények.

2012. november 23. 13:03

Összesen 170 méternyi kábelt loptak el a szentendrei (H5) HÉV vonalán, Csillaghegy és Római fürdő megállóhelyek között, ezért késnek a szerelvények – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az anyagi kár közel 1,8 millió forint. A BKK feljelentést tett az ügyben. 

Emlékeztettek arra, hogy a tolvajok kézre kerítésének érdekében Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója nyomravezetői díjat – 250 ezer forint jutalmat – ajánlott fel mindazoknak, akik érdemi információkkal segítik az elkövetők elfogását. Továbbá 500 ezer forinttal honorálják azok segítségét, akik olyan felvásárlói helyekről adnak a büntetőeljárás során használható adatokat, amelyek az eredetükről való megbizonyosodás nélkül is átveszik a rézvezetékeket.

A BKK október végi közleménye szerint ebben az évben addig 25 kilométer fémkábelt loptak el, a kár meghaladja a 230 millió forintot. A legnagyobb veszélyben a villamos- és HÉV-vonalak erdős, közúttól távol eső részei vannak, a HÉV három hosszú vonalán a  városhatár környezetében és az agglomerációs területeken gyakoriak a lopások. A HÉV forgalmát 23 esetben kellett korlátozni. A villamosnál a 3-as, a 41-es, az 52-es, valamint a 28-as és 37-es vonaláról vitték el eddig a legtöbb kábelt - írták akkor az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2012. november 23. 17:13
És ez mindaddig így lesz, míg a tolvajnak és az orgazdának csak lopásért kell felelniök. Valójában több ember ellen elkövetett gyilkossági kísérletről van szó és azt a büntetést kéne kiszabni, ami ezért jár.
kukagyerek
2012. november 23. 15:55
" Nem létezik, hogy senki nem látta a tolvajokat." No no! Ne biztass senkit rasszizmusra!
balcsali
2012. november 23. 15:45
Ha a trfipax-szövetség helyett lenne egy rendőrségünk, megtalálnák a tetteseket, mert az a kábel amiből 1 méter több, mint 10 000 Ft, az nagyon vastag és speciális valami. Nehéz is messzire vinni. Ha még bíróságunk is lenne, közérdekű üzem megzavarása, vagyis szabotázs miatt olyan büntetést tudna kiszabni, hogy nem kockáztatná senki az ilyen lopást. Az orgazdákkal már csak az okozott károkat kellene megtéríttetni, mikor szabadulnak.
miloka
2012. november 23. 13:57
Loptak? Ejnye már! Újrahasznosították, a saját zsebükre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!