Jelentősen nő a fővárosi vezetők illetménye

2012. november 23. 10:20

Az önkormányzati törvény értelmében jelentősen emelkedik a főpolgármester és helyetteseinek illetménye 2013. január 1-jétől.

2012. november 23. 10:20

A önkormányzati törvény értelmében a főpolgármester havi illetménye megegyezik a miniszterek törvényben megállapított illetményével – amely alapilletményből, illetmény-kiegészítésből és vezetői illetménypótlékból áll. Tarlós István 2010. október 3-tól bruttó 671 ezer 550 forint havi illetményt kapott, amelyhez 201 ezer 465 forint költségátalány járt neki. A törvényi szabályozás szerint 2013. január 1-jétől alapilletménye 602 ezer 940, illetménykiegészítése 301 ezer 470, vezetői illetménypótléka 391 ezer 911 forint lesz – vagyis összesen havi bruttó 1 millió 296 ezer 321 forint illeti meg. A főpolgármester az illetményének 15 százalékában meghatározott összegű költségtérítésre, vagyis havi 194 ezer 448 forintra is jogosult.

A főpolgármester-helyettesek havi illetménye az önkormányzati törvény szerint megegyezik a főpolgármesterének 90 százalékával, s helyettesi illetményük 15 százalékával megegyező költségtérítésre jogosultak. Ennek megfelelően Bagdy Gábor pénzügyi, Csomós Miklós oktatási és kulturális, György István városüzemeltetési, Szeneczey Balázs városfejlesztési és Szentes Tamás egészségügyi, szociális és sportért felelős főpolgármester-helyettes havi bruttó 1 millió 166 ezer 689 forintra jogosult.

Sárádi Kálmánné főjegyző előterjesztése – amelyről szerdán tárgyal a Fővárosi Közgyűlés – arra tesz javaslatot, hogy a testület vállaljon kötelezettséget az illetmények és költségtérítések pénzügyi fedezetére.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2012. november 23. 22:24
A kutyaütő politikusok a recesszió közepette megint saját maguknak osztogatnak, az átlagpolgár meg dögöljön meg.
kukagyerek
2012. november 23. 18:28
"Jelentősen nő a fővárosi vezetők illetménye" MINDEN A POFÁJUKRA FÉR!
sky.net
2012. november 23. 14:32
fővárosi tovarisi a kurva anyátokat egytől egyig
Mimes
2012. november 23. 13:32
Huhh, megnyugodtam már úgy aggódtam értük. Mondjuk vicces, hogy a főpolgármester költségtérítéséhez képest sehol sincs az én "átlag feletti pesti fizetésem".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!