Az Együtt 2014 örül az MSZP kezdeményezésének

2012. november 28. 17:41

A választói mozgalom szerint fontos fejlemény, hogy már a szocialisták szerint is összefogásra van szükség a rezsim lebontásához és az új politikai korszak elindításához. Az Együtt 2014 ugyanakkor közölte azt is, hogy a konkrétumokkal kapcsolatos álláspontjukat a már megfogalmazott alapelveik alapján alakítják majd ki.

2012. november 28. 17:41

Az Együtt 2014 választói mozgalom fontos fejleménynek tartja, hogy ma már az MSZP is osztja azt, hogy a rezsim lebontásához és az új politikai korszak elindításához összefogásra van szükség. A Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom alkotta együttműködés szerdán arra reagált így, hogy Mesterházy Attila bejelentette: a szocialisták szakpolitikai tárgyalásokat kezdeményeznek a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel, ami a jövő év végére elvezethet a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig. Az MSZP nyolc politikai erőt keresett meg, köztük az Együtt 2014 alaptóit.

A választói mozgalom ezzel kapcsolatban azt írta közleményében: az Együtt 2014-et eleve az a felismerés hívta életre, hogy a „kudarcot kudarcra halmozó kormánytól” csak széles választói összefogással lehet megszabadulni. „Összefogásra van szükség a mai kártékony rezsim lebontásához és a normális politika új korszakának elindításához is. Fontos fejlemény, hogy ma már az MSZP is osztja ezt a felismerést. Nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezésre, amely ezt a célt szolgálja, és amelynek alapja egy reális, összehangolt program” – közölték, hozzáfűzve, hogy kidolgozták elvi, erkölcsi alapelveiket, amelyek bármilyen együttműködés kereteit kijelölik. Az Együtt 2014 alapítószervezetei ezen elvek alapján alakítják majd ki álláspontjukat a konkrétumokkal kapcsolatban – tudatta a választói mozgalom.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2012. november 28. 23:20
"A választói mozgalom ezzel kapcsolatban azt írta közleményében: az Együtt 2014-et eleve az a felismerés hívta életre, hogy a „kudarcot kudarcra halmozó kormánytól” csak széles választói összefogással lehet megszabadulni. " 2 évvel vannak lemaradva csak. sosem látott, párját ritkító választói összefogás szabadított meg attól a kormánytól, ahol sem a nagyformátumú idióta, sem a Lúdas Matyi nem mert beleállni a felismerésbe, hanem a szerencsétlen Bikicsunájt küldték bele a megalázó, de számára vállalható szerepbe.
imres
2012. november 28. 21:21
A képlet kurva egyszerű. Bajnainak nincs más dolga, mint beterelni a sok idiótát az MSZP karámba. Mivel Bajnai nem igazán akar miniszterelnök lenni, majd szépen megegyeznek Mesterházyban. Jövő ilyenkor már a baloldali birkák megpuhulnak és egyöntetűen szavaznak a kommunistákra. Van már benne tapasztalatuk. Az átszavazások náluk nagy hagyománnyal bírnak. Nekik tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy ki a jelölt. :)
Wendriner
2012. november 28. 19:26
Újra együtt a "NAGY" csapat.
bini
2012. november 28. 19:15
Na a Tárki is megadta az összefogás alaphangját. Számokkal bizonygatta, hogy az mszp, E-14, DK, és farkincának az lmp már is kormányon van. Ezt közölte a nagyérdemüvel is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!