Nem csatlakozik Bajnaiékhoz a 4K!

2012. november 13. 11:42

A 4K! szerint Bajnai Gordon támogatásával a Milla és a Szolidaritás feladta azt a tervet, hogy a demokratikus pártok megváltoztassák az elmúlt húsz év társadalmi igazságtalanságait és durva egyenlőtlenségét.

2012. november 13. 11:42

A 4K! közleményt adott ki, amelyben a párt leszögezi: nem csatlakozik a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 mozgalomhoz, ugyanakkor a demokratikus erőkkel még a 2014-es országgyűlési választások előtt megállapodást tervez kötni.

A magát új szociáldemokrata erőként definiáló párt a „volt szocialista miniszterelnököt” a régi és igazságtalan rendszer elemének tekinti – emiatt nem tartja érdemesnek a mozgalomba való belépést. Istvánffy András, a 4K! elnöke kijelentette: „Annak az erőnek a megszervezését tartjuk a feladatunknak, amely változtatni akar az elmúlt húsz év társadalmi igazságtalanságain és durva egyenlőtlenségén. Ennek érdekében a nyár során az Új pólus nevű szövetség kialakításán dolgoztunk az LMP-vel, a Millával és a Szolidaritással közösen. A Szolidaritás és a Milla azonban ősszel sajnos úgy döntött, hogy feladja a tervet, és inkább beáll az egyik volt szocialista miniszterelnök mellé”.

„Ígéretet teszünk arra, hogy rajtunk nem fog múlni a köztársaság helyreállítása, hiszen az összes ellenzéki erő közül éppen a 4K! fogalmazta meg elsőként, hogy új köztársaságra van szükség” – jelentette ki ugyanakkor Istvánffy, aki szerint a demokratikus pártok között megállapodásra van szükség a demokratikus alkotmányozási folyamat és az azt követő szabad választások kiírása érdekében.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaktuszvirág
2012. november 13. 15:41
Hogy fogják ezt kivitelezni?Nem kell a Lúdmilla,de szövetkezünk a millával.Nem kell e Meseházi,de kell sz MSZP.
balint60
2012. november 13. 15:26
Mostantól sztárolni fogja a jobboldali média és holdudvar a 4K-t.
Robin
2012. november 13. 14:54
"Nem csatlakozik Bajnaiékhoz a 4K!" Béke a 4K poraira.
next mindig élni fog
2012. november 13. 14:52
Ki, vagy mi ez a 4K? Gondolom, hogy nagy kár érte a közös ellenzéket. Hm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!