Vörösiszap-ügy: kártérítési felelősség terheli a MAL-t

2012. október 25. 16:18

Egy közbenső ítéletben megállapította a MAL Zrt. kártérítési felelősségét két kártérítési perben a Fővárosi Törvényszék. A bíróság kimondta: a cég a gátszakadással összefüggésben megsértette a felperesek emberi méltósághoz, magánlakáshoz, testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait.

2012. október 25. 16:18

Közbenső ítéletében a Fővárosi Törvényszék megállapította a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. kártérítési felelősségét csütörtökön két, az iszapömlés kapcsán indított kártérítési perben. A bíróság kimondta: a cég a gátszakadással összefüggésben megsértette a felperesek, azaz az iszapkatasztrófa károsultjainak emberi méltósághoz, magánlakáshoz, testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait. A két közbenső ítélet az első alkalom, hogy bíróság megállapította a cég kártérítési felelősségét az iszapkatasztrófa okozta károkkal összefüggésben.

A bíróság a cég tevékenységét veszélyes üzemnek minősítette, s a bizonyítási eljárás során azt is megállapította, hogy az környezetet terhelő, környezetet veszélyeztető tevékenységet folytatott. A bíró hangsúlyozta: ilyen létesítmény üzemeltetése esetén csekély hiba vagy mulasztás is előre felbecsülhetetlen méretű károkat tud okozni. A törvényszék kimondta: a gátszakadás több ok együttese miatt történt. Ilyenek voltak a többi között a létesítmény építésével, karbantartásával kapcsolatosan feltárt hiányosságok, az altalaj vizsgálatának hiánya, a tervezési, alapozási és állékonysági vizsgálatok hiányosságai, a nem megfelelő gátépítési technológia alkalmazása, továbbá a nátronlúgos csurgalékvíz hatására bekövetkezett talajtörés. A bíróság megállapította, hogy ezek az okok nem a cég veszélyes üzemi tevékenységén kívül eső és elháríthatatlan okok voltak, így a cég felelőssége a gátszakadás következtében bekövetkezett károkért fennáll. A közbenső ítéletek egyik esetben sem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet fellebbezést benyújtani. 

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pikkpakk
2012. október 25. 16:45
Júliusban jártam a MAL Zrt-nél ...Esetleg arról kellene cikkezni ,h azóta hova rakják le a vörös iszapot... Mert nem oda ahová kéne az biztos.... Láttam.... :(
Antigoné
2012. október 25. 16:42
Ez az ítélet azért nagyon hasznos, mert a további (pl. kártérítési) perekben már nem kell többször kimondani a vétkességet, lehet rá hivatkozni. Persze, a sztárügyvédek még úgyis fellebeznek, remélem, hiába.
di maggio
2012. október 25. 16:35
Ne már ! A szocik nem azért váltottak rendszert és privatizáltak, hogy klienseiket bármiféle felelősség terhelje. A cél csak a személyes meggazdagodásuk volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!